A járványhelyzet miatt szeptember közepén az UB-t elengedtem. Ehhez képest a Balaton-kör utáni héten a Sparon rajthoz álltam. Hol itt a logika? Pedig van. Magától a futástól nem féltem, de az egész napos közös autózástól, a sok találkozástól eléggé tartottam. Aztán hogy jól döntöttem-e? Ez örök rejtély marad.
2014-től – a múlt évet leszámítva – minden SPAR Budapest Maraton Fesztiválon rajthoz álltam és Az évek során szinte minden távot végigpróbáltam.
Futottunk négyes váltó első tagjaként, maratont párban, 2016-ban 30 km-t, kétszer pedig 10 km-en indultunk. És ha már ilyen „népszerű” a 10-es, idén is ezt választottam. A 2015-ös 58:11-es és a 2017-es 1:00:16-os időeredményét esélyünk sem volt elérni, de joggal reménykedhettem, hogy a Wizz Air 1:07:22-es idejét két perccel megjavítjuk, esetleg 1:05 alá is benézünk.
A futótársam Gergő lett, de csak azért, hogy az augusztusi WTF Sztendre után ismét próbára tehessük egymás tűrőképességét,:) no meg azért is, mert ő jelentkezett.
A reggel első nagy kérdése: miben fussak? Rövidnadrág+hosszú felső? Vagy vállaljam be felül is a rövidet? Már ha a csomagleadás és a rajt közti időszakban nem fagyok meg. Az első verzió mellett döntöttem, megcseréltem a két pólót, csak hogy a rajtszám is látható legyen, beálltunk a rajtzónába, a 2-es szektor végére és 9-kor az első csoporttal elrajtoltunk.
Az otthoni internetes útvonalszemle elmaradt, de volt egy olyan érzésem, nagyjából (vagy pontosan) azon az útvonalon fogunk futni mint 5 héttel korábban a Wizz Airen. Így is lett.
A mezőny hamar felhígult, így lényegében végig a saját tempónkat futhattuk. Nyomtuk is, az ésszerűség határain belül, bár tudtam, ez a tempó 10 km-en át (még) nem fog menni.
A rakparti szakaszt most nagyon bírtam. Hosszú egyenes, a sávelválasztó csíkok segítségével (Gergőnek anélkül is) simán tartható az egyenes , jó minőségű az út. Akár egyedül is futhattam volna… Bár lehet, akkor egy-két kátyú (vagy elég lett volna egy is?) kissé megtekerte volna a lábfejemet, bokámat.
A „rövid” táv és a szeptemberinél sokkal emberibb időjárás miatt mindkét frissítőt kihagytam, úgy éreztem, csak kizökkentene és ezt utólag se bánom.
A táv második harmada már nem volt ennyire sima. Többet kellett kanyarogni, némi szint is volt benne, de épp csak annyi, hogy az első kilométerek átlagaihoz képest lassuljunk kicsit.
A verseny utolsó harmada ismét egy hosszú egyenes, nagyjából az Erzsébet hídtól a célig. Itt mehettünk újra padlógázzal, de az elején futott gyors valahogy más volt mint ez. Pechünkre a nap is kisütött, bár ahogy visszagondolok rá, a futásra koncentráltam, nem a napsütésre. Azt, illetve annak nyomait csak otthon éreztem az arcomon.:)
A befutóhoz közeledve még egy sprint, bár a lábaim már nagyon nem akarták, de tisztáztuk, én vagyok az úr, az ő dolguk a parancs teljesítése.:) De tudják azt is, hiába morog a gazda, a célban – és otthon is – mindig megdicséri őket és a jutalom sem marad el soha.
100-200 méterrel a cél előtt, mikor Péter Attila hangja már mellettünk szólt, csak egy a céltól távolabbi hangszóróból, Gergő bedobta az utólsó doppingszert: meglesz az 1:05-ön belüli idő. Rádobtam még egy lapáttal, bár a tempóban csak minimális gyorsulást éreztem és befutottunk! 1:05-ön belüli idővel.
Megálltunk, örültünk, elfáradtam. De kit érdekel ez? Lényeg, hogy megcsináltuk. Megkaptuk a befutócsomagot és időközben az sms is megjött a hivatalos időeredménnyel: 1:05:01… Egyből lehervadt az arcomról a mosoly. Pedig nem is! Már csak azért sem, mert maga a szituáció is elég komikus volt.:)
Végül köszönet Gergőnek az újabb közös versenyért, folyt. köv. a Virtuális Spar Budapest Maraton Fesztiválon illetve ha minden összejön, novemberben a Garmin WTF Budán!
Budapest, 2020. október 10.
