Nem kell mindig hosszút futni

Az idei a negyedik Zúzmara-futásom lett volna, ha a tavalyi verseny előtti nap nem történik egy apró kis „baki”, ami megakadályozott abban, hogy a következő nap rajthoz álljunk.



Az 1. és a 2. Zúzmara Futófesztiválon is félmaratont futottam, de valahogy az idei évben nem vágytam ilyen hosszú távra, inkább 10 km-re neveztem. Andi jelentkezett kísérőnek, akivel a Sparon már futottunk egy félmaratont.

Január első péntekén – csak hogy felelevenítsük, hogyan kell párban futni – tettünk két kört a Margit-szigeten, majd miután vasárnap három barátommal tekeregtünk kicsit Zuglóban, 6 napos téli álomra vonultam és vasárnapig egy métert sem futottam.

A 3-as villamos megállójában találkoztunk Andival, onnan sétáltunk a versenyközpontba, amit idén is a Hungexpo G pavilonjában rendeztek be.

Az „épületbe” érve rögtön belebotlottunk két LÁSS-os ismerősbe, majd a rajtzónában még egy harmadikkal, Jucussal is sikerült összefutni. Aztán hogy a verseny előtt és közben hányan köszöntek ránk… Jó érzés volt, hogy közülük kettőt én ismertem fel, nem arcról, :D ráadásul Kingát futás közben!



A rajt előtt többféle hírt kaptunk a félmaratont futóktól és bennem a legmélyebb nyomot az hagyta, hogy egyes helyeken jeges a pálya. Na szép! Ezekszerint idén is csúszkálni fogunk?

Az elején futottunk kicsit a csarnokban, aztán irány az ügető, ott is a beton. „Terepen” csak nagyon keveset kellett futni, amit annyira nem is bántam. Legfeljebb azt, hogy potyára vettem elő a régebbi csukát, csak hogy kíméljem az aktuálisan használatos futócipőt.

Két kört kellett futnunk, de a kettőnek más-más volt az útvonala. Az első annyira nem is maradt meg, talán csak annyi, hogy sokat kanyarogtunk és hogy futottunk azon az úton is, amin aznap a rajtközpontba menet sétáltunk már.



A kör vége felé – emlékeztetőül, hogy mégiscsak az Ügetőn vagyunk – egy rövid szakasz erejéig letereltek a betonról és kaptunk egy kis ízelítőt a dagonyából. Itt egy pocsolyát sikerült is telibetalálni, amit kis fáziskéséssel egy mellettünk futó lány is jelzett a sikolyával.:) Huncut mosollyal a hangomban elnézést kértem, de hát ilyen ez a szakma, főleg esőben vagy mikor olvad a hó.:)

A táv felénél villámlátogatás a pavilonban, futottunk bent egy karikát és már jött is a következő felvonás!

Ha jól emlékszem, a második kör is kanyargósan indult, majd miután túljutottunk ezen, egy zenei pontnál egy ismerős dal első hangjaira lettem figyelmes. A következő pillanatban már tudtam is, honnan ismerem. 2017-es nagy kedvencünk volt, Alvaro Solertől a Sofia. Felelevenedtek a közös spinningórák, a szép emlékek, ami talán még a futásnak is adott egy kis lökést.

Jó ideig élvezhettük a zenét, de lassan csak kikerültünk a bűvköréből és jött egy nagyon hosszú egyenes. Biztos voltam benne, hogy a szembejövő futók már a cél felé közelednek, mert az előbbi zenei pont környékén hallottuk a speakert és a befutóidőket, de erre azért még várnunk kellett. Nem is keveset.

Csak futottunk, futottunk, még az ellenkező irányba, de a visszafordító sehogy sem akart elérkezni. Jó volt a tempónk, így aztán nyomtuk is, hogy minél közelebb legyünk az 1 órás időhöz.

Hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, visszafelé még egyszer letérítettek a hosszú egyenesről, de ekkor már ilyen apróságokkal nem foglalkoztam, hiszen úgyis mindjárt vége. Jött is a pavilon, a rajtközpont hangjai és a chipszőnyeg. Megvan!



Az időeredményünk 1:01:16 lett. Bár az órám szerint szinte végig 6 perc körüli volt a tempónk, az utolsó 4 km-en 6 percen belüli, de valamiért az 5-6. km 6:28 és 6:27 lett, pedig nem is álltunk meg frissíteni. De ezek csak számok, nem érdemes emiatt keseregni, mert a versenyhangulat, a sok barát és ismerős, az élmények – tócsán innen, Sofián túl – mindent felülírnak.

Végül köszönet Andinak, hogy végigfutotta velem a 10 km-t, az októberi félmaraton után másodszor is jót futottunk.

Ez gyorsan megvolt!

A mai Zúzmara hamar véget ért, pedig még el sem kezdődött.
Szombat reggel kimentem még egy átmozgató 6-osra és féltávnál megtettem azt, amit már többször akartam, de eddig még nem került rá sor: menetirányt váltottam. A pályát úgy ismerem mint a tenyerem, legalábbis, amerre járok, futok rajta, de visszafelé mégis más, főleg ha az ember fia rosszul lát.

A célegyenes elején – féktávolságon belül – hirtelen előttem termett valami, amit sikerült lehasalni, letérdelni. Szerencsémre nem dőlt el, így állva maradtam, visszapattantam róla.:D

Sokat gondolkodtam azóta, mi lehetett az. Talán egy gát, amit a gátfutóknak kell átugrálni? De mintha rácsos lett volna. Kerítésnek viszont alacsony volt. Annyi biztos, hogy letértem a jól kitaposott útról.

Nem sokat foglalkoztam akkor ezzel, futottam tovább. Befejeztem az egyetlen Hátra arc!-kört, majd a maradék 6-ot a megszokott irányban tettem meg.

Hazafelé, otthon kezdtem érezni, hogy a térdem nem annyira örült az ütésnek, különösen a behajlítást, leguggolást nem szerette és hasonlóan érzett a gazdája is. Ebből hogy lesz Zúzmara?

Reménykedtem, mozgattam, többször leguggoltam, emelgettem a lábam, de nem volt az igazi. Aszfalton talán még tudnék futni (bár sérülten nem futunk!!!), de földön, gidres-gödrös úton... És most még hóra, latyakra is készülhetünk. Egy egyszerű kis fenékreülésnél is szerintem besz**nék, ahogy hirtelen behajlik a térdem.

Ennyi a történet, amivel tegnap nem akartam dicsekedni, mert akkor még bíztam benne, hogy talán… Mégis… Szerintem egy-két nap múlva újra futok, de ma nem merek, nem szabad!

Mindenkinek jó futást, Zúzmarán innen és túl!

Futás – csúszkálás – zoknimosás

A pénteki félig esős, félig havas időben hosszan vaciláltam, vállaljam-e a szombati 2. Zúzmara Félmaratont, de mikor késő délután az addigi csapadék egyértelmű hóesésbe fordult, eldőlt a kérdés: megyek!

Nem sokat futottam eddig havas úton, de egy régebbi futás a Normafánál és egy tavalyi a REAC-pályán mély nyomot hagyott bennem. Természetesen ilyenkor a tempót vissza kell venni, sokkal jobban kell figyelni, de a tiszta levegő és hogy körülöttünk minden fehér… Visszaadhatatlan érzés!

Ritával és Andrással utaztam a Kincsem Parkba, ott pedig idei UB-s csapattársam, Csaba istápolt és persze futott velem. Nem ez volt az első futásunk, novemberben vele tekeregtem 20 kört a Feneketlen-tó körül egy közösségi futáson.



10 órakor volt a rajt és ugyanúgy 3 kört kellett futni mint tavaly, de idén 8, 5, 8 km-es felosztásban. Hurrá! Legalább változatosabb lesz!

Az első kör nagy része földes-füves úton vezetett, bár ebből sokat nem láttunk, inkább vizes, latyakos havat, mert 2 fok volt és napsütés. Minden lépésre figyelni kellett, mert helyenként nagyon csúszott a talaj, persze nem a jég, hanem az olvadt hó, sár miatt. Vicces és kicsit félelmetes volt, ahogy a lábunk egyes helyeken önálló életet kezdett élni. Megússzuk esés nélkül?

Nem volt könnyű dolga Csabának, főleg az első körben előzéskor, de ügyesen megoldotta, hogy el is férjünk az előttünk futó mellett és közben ne is essünk hasra.

Egyszer azért sikerült talajt fogni. Még az első körben egy futó elém vágott, mire én megcsúsztam és oldalra estem. Pár ijedt hang mögöttünk, de szerencsére nagy baj nem történt, egyből felálltam és futottunk tovább.

Volt egy-két egyenes, egyenletes szakasz, ahol kicsit meg tudtuk nyomni, de így is lassúnak tűntünk, azok is voltunk. A kör végén Csaba mintha 8 perces kilométerátlagot említett volna, de szerencsére ennél azért gyorsabbak voltunk, 57:15, 7:09 p/km.



A második 5 km-es kör majdnem végig (vagy végig?) hó és latyakmentes aszfalt volt, végre futhattunk gyorsabban és felszabadultabban. Csakhogy az első 8-as koncentrálása sokat kivett belőlem, nem is esett jól a végén, hogy hátra van még 13 km. Azért valamennyit gyorsultunk, bár közel sem annyit, amennyit illett volna. Mindenesetre a kilométerek itt is – ugyanúgy mint az előző szakaszban – nagyon lassan fogytak. 32:37, 6:31 alatt teljesítettük ezt a kört. Még belegondolni is rossz volt, hogy egy újabb 8-as vár ránk.

A napsütéses időben egyre melegebb lett vagy legalábbis annak tűnt. Áldottam az eszem, hogy nem vettem kesztyűt, de egy idő után a sapkát is soknak éreztem. De hová tegyem. Kézben nem viszem. Esetleg bedugom az alsó, testhez simuló pólóm alá… Végül maradt a rendeltetési helyén.:)

Az utolsó körben megkértem Csabát, ne mondja kilométerenként, hol tartunk, csak ha kérdezem.

A meleg hatására a talaj egyre jobban felengedett, több lett a sáros rész és a pocsolya, ami néhol tengerré nőtt, alig tudtuk kikerülni. Még az első körben – ahogy illik – egy ilyenben szépen megmostam a zoknim és persze a cipőm és ez annyira jól esett, hogy a harmadikban párszor megismételtem ezt. Érdekes, hogy a hideg víz csak egy pillanatig hideg, aztán olyan szépen felveszi a testhőmérsékletünket… Vagy mi a vízét?:)

Több kilométer lement már az utolsó körből is, mikor egy zenei pontnál azt ismételgette a speaker, hogy az egyik oldalon futóknak csak 5, a másik oldaliaknak 2 km van hátra. Hurrá! Ezt már féllábon is… Nem kértem azonnali megerősítést, hogy ugye ránk a 2 vonatkozik, de így legalább 100-200 méteren át örülhettem. Nagy volt a pofáraesés, mikor megtudtam a valóságot.:( Mindegy, menni kellett!

Két km-rel a cél előtt Csabának meg kellett állnia 5-10 mp-re, hát az akkori megkönnyebbült reakciómat még a célban is emlegette.

És végre valahára beértünk. Emlékeim szerint Csaba azt mondta, hogy a harmadik kör gyorsabb volt az elsőnél, de az időeredményünk mást mutat: 1:02:20, 7:47 p/km.

Az összidőnk 2:32:13 lett, ezzel sikerült első félmaratonom, a 2014-es Wizz Air idejét egy mp-vel alulmúlni.:) Csak a körülmények és a rutinom volt „kicsit” más mint akkor.

Végül óriási köszönet Csabának a segítségért, nem volt könnyű dolga, de remekül helyt állt.

Ott, ahol a lovak is futnak...

Ma sikerült Hettit lefárasztanom, de főleg magamat. Az 1. Zúzmara Futófesztivál félmaratoni távján indultunk. Hát… Eléggé kipurcantott.

Eredetileg Ildikó lett volna a segítőm, de sérülés miatt sajnos le kellett mondania a versenyt. Hetti ugrott be helyette. Vicces volt, már amennyire ez a jelző illik ide, hogy mikor Ildikó nem kifejezetten vidám bejegyzését olvastam, már Hetti kommentje is ott volt.

Az utazás ezúttal sem jelentett komoly nehézséget. Csupán az Örs vezér térig kellett eljutnom, onnan a Hungexpóig és utána hazáig tömegközlekedési eszközt max. a kocsiból láttam. Köszönet érte.

A rajtközpontban a szokásos procedúra, aztán délben rajt!



Még a hét elején vasárnapra nagyon hideg, -10 fok körüli időt jósoltak és havat. Nem baj! Ha nem lesz erős szél és ötször nem olvad meg és utána nem fagy meg újra, akkor havon is egész jól lehet futni.

Ehhez képest délelőtt talán -2 fok, napsütés és minimális hó. Na meg a járdán jég.:( A kocsitól a csarnokig csak kétszer sikerült megcsúsznom, úgyhogy kissé be voltam…

Három 7 km-es kört kellett futnunk a Hungexpo csarnokából indulva. Kint aztán a Kincsem Park területén kanyarogtunk, de hát hol is futhatna ez a sok "ló" mint a lovin? Volt itt aszfalt és földes-füves út is, bár füvet sokat nem láttunk, inkább letaposott havat.

A verseny első felében a csapat jó része egy bolyban maradt, így az elől futók segíthették a mögöttük haladókat, általában minket, hogy merre jeges az út.



Annyira nem tűnt fel, de az első kilométereken egész jó tempót, 6 perc alatti ezreket futottunk és a havas, földes úton is jól ment a futás.

Azt hiszem, a második kör elején Hetti megjegyezte, hogy fáradok. Na jól nézünk ki, hogy már a verseny egyharmadánál… Szomorú, hogy igaza volt, én is éreztem. A nehezebb körülményekkel magyaráztam, elvégre elegánsabban hangzik, ha a lassulást a pudingságom helyett a külső tényezőkre fogjuk.



Annyira nem is élveztem ezt a kört. Több mint két perccel rosszabb lett mint az első, de ez zavart a legkevésbé. El is ábrándoztam azon, hogy a kör végén kiszállhatnék és ott várhatnám meg Hettit és a többieket. Ezt a gondolatomat csak a verseny után osztottam meg vele, de ő "megnyugtatott", hogy úgysem engedte volna.

Szerencsére a második és harmadik körben kevesebb lefagyott rész volt, nekem legalábbis így tűnt. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak hozzászoktunk.



Lassabban mint ahogy szerettem volna, de csak véget ért a harmadik kör is. Fáradt voltam, de azért most is célbaugrással fejeztük be a 21,1 km-t, ugyanúgy mint december elején a MikuLÁSS Futáson. Az időeredményünk 2:15:58 lett. Ahhoz képest egész jó, hogy mikor érkezéskor szembesültünk a jégfoltokkal, még a 2:30-as idővel is kiegyeztünk volna.

Köszönet a szervezőknek, hogy ilyen klassz versennyel kezdhettük az évet és Hettinek, Kristófnak a futásért és minden másért.

Jótékonyság és nyúlfutás

Az elmúlt évet futással zártam, a 2019-es évet futással kezdtem. Ez még nem is lenne olyan nagy szám, az viszont annál inkább, hogy hogyan találtam futótársat a két eseményre.

November közepe, Gábor épp a szigetre tart. A Blahán felszáll a villamosra, de alig indul el a jármű, kiderül, hogy az Oktogonnál le kell szállni és a Körúton semmilyen járművel nem lehet továbbutazni. Agyalni kezd, hogyan kerülhetné ki az ominózus útszakaszt. A 76-os troli tűnik a legjobb megoldásnak.

Leszállás előtt megkérdezi tőle egy nő, segíthet-e és hogy merre megy tovább. Mikor megtudja, hogy az Izabella úton szeretné kikerülni a lezárt szakaszt, közli, elkíséri, ő is arra tart. Útközben beszélgetnek. Kiderül, hogy a segítőkész nő, az egyszerűség kedvéért nevezzük Mercedesnek, mivel úgy is hívják, szintén fut. Micsoda véletlen! Búcsúzáskor bemutatkoznak és megbeszélik, neten felveszik a kapcsolatot és összeszerveznek egy (vagy több?) közös futást.

Telnek, múlnak a hetek, eljön a karácsony, majd a két ünnep között – Merci barátjával kiegészülve – futnak egy ismerkedő szigetkört, hogy az év utolsó napján nyugodt szívvel állhassanak rajthoz a VI. Érdi Jótékonysági Futáson.



Közösen utaznak Érdre: Merci, Feri és Gábor. A 4,3 km-es távon indulnak, mégiscsak az év utolsó napja van, maradjon erő estére is.

Több száz induló, így az elején ezúttal is beszorulnak a tömeg mögé, de ez nem tart sokáig és utána már a saját tempójukban haladhatnak.

Széles, jól futható utcák, de hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, az egyiken egy 200-300 méteres emelkedővel kell megküzdeniük, minek jutalmaként egy másik utcán ugyanennyit gurulhatnak lefelé. Itt egy (vagy több) ponton elérik az 5:28-as tempót is, de mint tudjuk: Lefelé még…



Feri végig ott sertepertél Merci és Gábor körül, mint jó úttörő, segít, ha kell, de Gáborral egy métert sem futhat, bármennyire is könyörög.:) Hogy ez miért nem jöhetett létre, fedje örök homály.

3 km. 4 km. Mindjárt vége is lesz? Hiszen hőseink csak most kezdenek bemelegedni. De nincs mit tenni, közelednek a célkapuhoz (ja, az nincs is) és nagy üdvrivalgás közepette (ja, az se) véget vetnek a zenének, na meg a futásnak.:)

Nem mintha számítana, de a történeti hűség kedvéért csak elmondjuk, hogy barátaink – Merci órája szerint – 4,44 km-t futottak 28:38 alatt.

A sportcsarnokban – amennyire csak lehet – megszabadulnak vizes ruháiktól, esznek, isznak, ismerősökkel beszélgetnek, majd elégedett mosollyal az arcukon visszautaznak a fővárosba. Bár hogy másik két társának arcán valóban megvolt-e a mosoly, legkevésbé jól látó barátunk nem tudhatta, de a beszélgetésükből, reakcióikból ezt szűrte le. Annyit elmondhatunk talán, hogy ő nagyon jól érezte magát. De ez titok!



És ezzel még nincs vége. Az esti tollasbál után Gáborra vár még egy újévi bulifutás. Történt ugyanis, hogy valamikor novemberben vagy decemberben belebotlott egy jópofának tűnő eseménybe, a 9. Rabbit Runba. Tetszett neki, el is tervezte, hogy megy, de aztán elfeledkezett róla. Egészen karácsonyig, mikor futás közben megtudta Marcitól, hogy ő már volt és hogy idén is készül. Nosza, Gábornak sem kellett több, mivel Marci vállalta, hogy fut vele. Egy aprócska kérdőjel maradt még, de erre Szilveszterkor, késő este derül csak fény.

Sebaj! Gábor biztosra veszi a dolgot, bár 31-én este azért izgatottan várja Marci üzenetét. Fél 12 után meg is érkezik, de nem az, amire vágyott.:( Most mi legyen? „Remek” ötlete támad.:) Ír két futócsoportba, hogy másnap reggelre futótársat keres. Éjfél előtt pár perccel... Normális? És láss csodát! Hamarosan válaszol is rá egy ismeretlen, Nelli.:) Megbeszélik, másnap mikor, hol, miért, és már jöhet is az alvás. De nagyon nem sieti el.:(

Reggel a megbeszéltek szerint mindketten a Suhanj Fitnessben vannak, átöltözés után a Tátra utcában futnak 200-300 métert, egy csapatfotó, aztán irány a Gellért-hegy!



Először kifutnak a szigetre és tesznek egy kört a belső úton, majd kifelé menet a Margit híd előtt a sorompónál újabb fotó.



Ezután a budai oldalon folytatják a villamos melletti kerékpárúton+járdán, egészen az Erzsébet hídig. Komoly nehézséget még ez sem jelent, mivel mindannyian frissek és üdék és az út is jól futható.

A hídnál kétfelé oszlik a csapat. Van, aki a Hegyalja út (és társai) meredek emelkedőjét választja, mások viszont – Nelli és Gábor is – a lépcsőt. Eleinte próbálnak még futni a lépcsősorok közti pihenőkön, de néhol olyan rossz minőségű a járda, hogy maradnak inkább a sétánál. Fent egy csapatfotó, aztán egy fénykép a két futóról, ami nem is sikerül, viszont míg itt ügyeskednek, a többieket elvesztik.



Mivel fogalmuk sincs, merre mentek le, így Nelli és Gábor a budai meredek kis utcákon – többnyire az úttesten futva – leereszkedik a Duna-partra, majd a Szabadság hídtól visszafut a Margit hídig, amit Gábor egyre nehezebb mutatványnak érez, de az átkelőket leszámítva végig futva teszik meg ezt a szakaszt egész elfogadható, 6:10 körüli tempóval.

És hol máshol történik egy baki, ha nem ott, ahol Gábor már 100000-szer átkelt: a Margit-sziget bejáratánál a zebrán. Kitűnő látási viszonyok, az út szabad, így futva kelnek át. De fellépésnél Gábor nem emeli meg eléggé a lábát, megbotlik és zutty! Szerencsére nem történik nagy baj, feltápászkodik és pár másodperc múlva futnak is tovább.

A Pozsonyi És a Hollán Ernő útnál már óvatosabbak és máris a Tátra utcánál járnak. Ismét csak az úttesten elfutnak a Suhanj Fitness bejáratáig és vége!Megvan! Ráadásul hosszabb úton mint a többiek. Az előző napi 4,44 km után ezúttal 17,77 km-t mér Gábor telefonja és bár hősünk nem hisz a számmisztikában, azért ez nem hangzik rosszul.

Bent megisszák a jól megérdemelt puncsot, aztán hamarosan elbúcsúznak egymástól.

Minden jel szerint a közös futással egyiküket sem érte visszafordíthatatlan trauma. Gábort biztos nem, de úgy érzi, futótársát sem. Köszönet neki mindenért, mint ahogy előző napi kísérőjének is.:) És persze a szervezőknek, mindkettő szuper esemény volt!