Duplázás egy hónap alatt

A múlt havi rövid budapesti biciklis kirándulást megelőzően csak futóversenyeken illetve erdei túrákon gyűjtöttem az Ötpróba-pontokat, viszont a szeptemberi 15 km-es tandemkerékpáros városi kör teljesítésével az események kicsit felgyorsultak. Biciklis pilótám, Adri nagylánya ugyanis szintén lelkes pontgyűjtő és ami még ennél is fontosabb, október 23-ra már megvolt a nevezése a 8 órai sárkányhajóedzésre.

Itt a vissza nem térő alkalom! Ennél egyszerűbben nem is gyűjthetném be az evezésért járó 1 pontot és Adri, na meg Boró által a logisztika, a helyszínre jutás, beszállás is sokkal egyszerűbben megoldható.

Közösen sétáltunk be a Népszigetre, majd miután a parton megkaptuk az oktatást és a mentőmellényt, 20, immár teljesen „vérprofi” sárkányhajós szállhatott vízre, hogy az Újpesti-öbölben két kört evezzen.



Gyerekként és felnőttként is ültem már kenuban illetve más lapáttal hajtható alkalmatosságban, de gyakorlott evezősnek azért nem mondanám magam. Szerintem ez látszott is a technikámon, de gyanítom, voltak ezzel így még páran.

Próbáltam követni a dob ritmusát, a vezénylést illetve figyeltem az előttem ülő lapátját és aszerint evezni, de néhányszor azért megesett, hogy a levegőben előrevitt lapát „megakadt” a vízben, így én és valószínű a mögöttem ülő sem úszta meg teljesen szárazon.:)



Megtettük az első kört, aztán a harmadik kilométert is, majd az utolsó ezresen jött a verseny, mivel néhány csapattagban nagyon buzgott a versenyszellem. Nyomtuk is keményen, ki erősebben, ki kevésbé erősen. Így aztán az előzőekhez képest a negyedik hossz jóval hamarabb meglett. És még győztünk is! Nekem pedig megvan a negyedik sportágam! Aztán hogy az ötödik melyik lesz… Úszás? Abban „különösen jó” vagyok.:) Vagy hegyikerékpár tandemmel?:)

Visszaérve a stéghez azért örültem, hogy megcsináltuk, borulás nélkül, de a parton hosszan elgondolkodtam azon, milyen jó is lenne sűrűbben, akár rendszeresen vízre szállni, evezni, erősíteni a felső testet.

Ezután Adriék elkísértek a nevezőasztalhoz, elbúcsúztunk egymástól, én pedig ott vártam meg futótársamat, Reát, aki valamelyik nyári vagy őszi verseny után írt, hogy egyszer ő is szívesen futna velem.

Első feladatunk az volt, hogy új rajtszámot szerezzünk nekem vagy legalizáljuk, hogy rajtszám nélkül fogok futni, mivel az eredetit „ügyesen” otthon hagytam. Hogy sikerrel jártunk-e, az a fotókon jól látható.:)



Biztonsági okokból – és mert nem akartunk sietni – a rajtzóna végére álltunk, onnan rajtoltunk, talán az 5. vagy 6. szektorból. És ha már a biztonságnál tartunk, Rea elmondta, az újpesti vasúti hídnál lesz lépcső is és mivel futás közben – különösen a lefelé vezető – nagyon el tud bizonytalanítani, magamhoz vettem a botot is, természetesen összecsukva.

Pár száz métert futottunk a szigeten, majd egy emelkedőn fel a hídra és máris a sínek mellett jártunk, biztonságosan, kerítéssel elzárva a vonatoktól, jó hosszan. Szerencsére itt még egyirányú forgalom volt, nagyon nem esett volna jól, ha ezen a szakaszon "ömlik ránk" a félmaratont futók népe.:)

Átérve a budai oldalra észak felé vettük az irányt és futottunk, egészen a fordítóig. Nem mondom, hogy az út futásra alkalmatlan volt, közel sem, de azért sprintelni sem itt szerettem volna.

Nagyon sok biztatást kaptunk, főleg akkor, mikor elkezdtek szivárogni a félmaratonisták illetve azok a 11,5 km-t futók, akik már visszafelé jöttek. Nagyon sok ismerős volt köztük, de kis segítség után csak szeptemberi futótársam párját, Ágit sikerült felismerni. Ekkor tettem „kötelező olvasmánnyá” az eredménylistát, hogy megtudjam, kivel találkozhattam még a versenyen. Hát… Volt pár ismerős név.:)



Nem tudom, pontosan hol, de már túl a Római-parton eljött végre a fordító, innen már fogyni fog a ránk váró út. Pedig az első métertől ezt tette. :D
A verseny második fele jóval ingerszegényebb volt, ekkor már nagyon a befutóra koncentráltam, szerettem volna minél előbb célba érni. Nem mintha annyira elfáradtam volna, inkább kezdtem belefáradni, beleunni a kicsit nehézkes terepviszonyokba. Pedig hol volt ez az igazán nehéz körülményektől?



Felfutottunk a hídra, majd bekanyarodtunk a szigetre és már csak pár száz méter várt ránk. Lépcső meg egy szál se. Se oda, se vissza. Potyára vittem magammal a botot? Közel sem. A verseny első felében, mikor nagy volt a szembejövő forgalom, rendkívül hasznos volt, így csak egy-két futó akart nekünk jönni.:)
Az időeredményünk 1:26:19 lett, de ez különösebben egyikünket sem hatotta meg, mivel az elején tisztáztuk, semmilyen időcélt nem tűzünk ki.



De az aznapi mozgás ezzel még nem ért véget. Rea férjével és nagyfiával Elsétáltunk (újra) a vasúti hídig és onnan Újpest-városkapuig, hogy a 11,5 km-t levezessük, na meg hogy metróra illetve buszra szálljunk.

Végül óriási köszönet Adrinak és Borónak, Reának, Zolinak és Nimródnak, jó kis sportos délelőttünk volt.

Tekertünk a szívünkért

Pontok tekintetében abszolút jól állok az Ötpróba programban, de szeptember negyedik vasárnapjáig az előírt 5 sportágból csak futásban és túrázásban jeleskedtem.

Több biciklis rendezvényre próbáltam már bringatársat keresni, de valamiért eddig egyszer sem jártam sikerrel. Pedig annyi jó biciklis esemény van a programban és azon kívül is, de mivel bárhol nem tudunk tandemet kölcsönözni, „optimális” esetben Budapestről kell odavinni a járgányt. Esetleg odatekerni? Az sem rossz buli, de az jó eséllyel nem egynapos program.

A Szívünk napja kampányeseménye, a Tekerj a szívedért! viszont helyben van és a 15 km-es táv simán teljesíthető még úgy is, hogy az utóbbi években nem sokat ültem biciklin, inkább csak spinningen vagy másfajta szobakerékpáron. Ezúttal sofőr is akadt, így semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy Adrival nekivágjunk első biciklis "kirándulásunknak".

A Suhanj! Fitnessből kölcsönöztünk tandemet, így bemelegítésként rögtön áttekerhettünk a Jászai Mari tér mellől a Millenáris Parkba. Nem nagy távolság, viszont azt nem tudtam, a Margit híd kerékpárútja után mi vár ránk a Margit körúton. Közút?

Emiatt egy kisebb zabszemmel meg kellett küzdenem, de mikor láttam, milyen simán haladunk és hogy az autósok abszolút partnerként kezelnek, megnyugodtam és ezután már csak a száguldást kellett élveznem, bár ebben addig sem volt hiány.

A Millenárisban felvettük a rajtcsomagot, majd ugyanezt tettük – kicsit más értelemben – az ott kapott láthatósági mellénnyel is, aztán a többi biciklis mögé soroltunk és nekivágtunk!

A bemelegítő szakaszon az első 2-3 indulás nem egészen úgy sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de aztán úgy összehangolódtunk, hogy a 15 km-en illetve visszafelé a bázishelyre már semmilyen izgalmat nem jelentett, ha egy piros jelzésnél meg kellett állni, aztán újraindulni.

Praktikus okokból maradtunk inkább a mezőny végén, apró kis jószágunkkal nem akartunk a biciklisek között keveregni, így nekünk is kényelmesebb volt és jóval biztonságosabb is .

A mellettünk, mögöttünk haladó motoros rendőrök figyeltek ránk, biztosították a szabad utat, bár engem eléggé zavart, mikor mögülünk nagy gázzal a mezőny elejére húztak, majd a 15 km-en "párszor" még megismételték ezt

Tettünk egy kört a városban és én nagyon élveztem , hogy olyan utakon (Margit híd, Szent István körút, Dózsa György út, Thököly út) tekerünk, ahol eddig csak tömegközlekedési eszközön utaztam. A kilátásban ugyan zavart egy kicsit, hogy a tandemen hátul ülök, de így egyeztünk meg és egy helycserés támadással nem akartam húzni az időt.:) Na majd legközelebb, mondjuk valamelyik használaton kívüli reptéren vagy a lezárt M7-es autópályán.:)

Augusztus elején a sűrű sötét éjszakában tettünk már két kört a Széchenyi István téri körforgalomban, természetesen futva, most pedig egyszer tekertünk át rajta, majd az Alagúton is, ha már versenyen annyiszor átfutottunk alatta.

És hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, a végére kaptunk egy hosszabb, alattomos kis emelkedőt, de valamiért a tekerés oroszlánrészét Adri itt rám testálta.

Nem mondom, hogy könnyen, de csak felértünk és közben pár biciklist le is előztünk, de néhány biciklitúrán már volt szerencsém megtapasztalni, hogy egy jó váltóval felszerelt tandem felfelé mennyivel gyorsabb mint egy szóló bicikli. De szerintem lefelé is.:)

Ezt követően már csak be kellett gurulnunk a Millenáris területére, regisztrálni magunkat az ötpróbás asztalnál, az esemény egyik fotósával csináltatni magunkról egy fényképet, aztán indultunk is vissza a Tátra utcába.



Rendőri biztosítás már nem volt, de ekkor már nem is hiányzott. Csak az okozott kisebb „riadalmat”, kb. két másodpercig, mikor a kerékpársáv letért a Margit körútról, de a következő pillanatra Adri kiokoskodta, hogy valószínű ugyanúgy a hídhoz vezet, csak más útvonalon. Igaza volt, hamarosan jött is a kaptató és máris fent voltunk a hídon. Egy-két perc múlva pedig a Suhanj! Fitness előtt.

Végezetül nagy-nagy köszönet Adrinak, hogy velem tartott. Az indulás előtti órákban elgondolkodtam azon, valóban jó ötlet volt-e nekivágni a Fővárosnak egy ismeretlennel, de ahogy a mellékelt írás mutatja, kár volt emiatt aggódni. Az pedig csak hab a tortán, hogy egy nagyszerű embert ismerhettem meg a személyében. Fogunk mi még együtt biciklizni!