Nem tudhatjuk, milyen körülmények fogadtak volna a Hótaposó túra útvonalán, de hogy a Batthyány téren váltottunk és a Zugligeti Általános Iskola helyet Solymárra indultunk, egyikünk se bánta meg.
Néhány hete dobta elém a gép a Hótaposó túrát és egyből beleszerettem. A leírásban olvasottakon kívül semmit nem tudtam róla, de úgy voltam vele, ha ezt a nevet kapta, csak nem hazudtolja meg magát, de még a keresztszüleit sem.😀
Berni jelentkezett, hogy a sok szigetkör, a Moonlight Run és az őszi Wizz Air után velem tart az időközben instant túrává átminősített kiránduláson.
Vasárnap reggel aztán változott a program. Berni telefonja nem találta a túra trackjét, de állítólag más túrázók se nagyon, ezért Solymárra indultunk, hogy a Hótaposót egy fél Szénás Körrel váltsuk ki.
Mivel egyszer már végigjárta a túrát, Berni nem nevezett, de engem se különösen vonzott, hogy eggyel több érmem legyen az ágyneműtartóban.
A rend kedvéért azért a kezdőponthoz mentünk, készítettünk egy fotót és nekivágtunk a 16,3 km hosszú Fél körnek.
Végignézve, hogy merre jártunk, nem sok helyet tudok felidézni, a kezdő- és végponton kívül csak a Nagy-Szénást és Nagykovácsit, a többiről említést se tettünk, vagy ha mégis, azt egyből elfelejtettem.🙂
Solymár, Művelődési Ház – Nagykovácsi – Nagy-Szénás – Nádor-hegyi-nyereg – Hosszú-árok – Antónia-árok – Volt Zsíroshegyi turistaház romja – Solymár, Művelődési Ház
A városban még hómentes volt az út, de ahogy haladtunk kifelé és felfelé, úgy lett egyre fehérebb a táj, egészen addig, hogy már a talpunk alatt is gyönyörű fehér volt minden.
A kisebb kövek eltűntek a fehér lepel alatt, csak hogy kevesebbet kelljen bukdácsolnunk, de a nagy, óriási sziklák, különösen a túra második felében azért jól megdolgoztattak.
Nem tudom, más hogy van vele, de én igazi csodaként élem meg, ahogy a koszos, hómentes városból átsétálunk az igazi fehér télbe.
Túra közben nem ettünk, nem ittunk, elvégre a madárlátta szendvics mindig finomabb, de a természet azért kisegített egy kis vitaminpótlással, talán még gyümölcscukorral is.🙂
Találkoztunk egy hóemberrel, kértünk tőle egy közös fotót és hívtuk, tartson velünk, de ő csak ingatta a fejét, majd hátat fordított és tovább nem foglalkozott velünk.
A túra fő attrakciója a Nagy-Szénás (550 méter) meghódítása volt, de az utolsó szakaszt leszámítva egész könnyen feljutottunk. A végén sem annyira a leküzdendő szint viselt meg, hanem az egyre erősödő, már-már viharossá váló szél. Nem is volt kedvünk leülni a padra, hogy a 360 fokos panorámában és a pilisi lenben, a vitézkosborban és a terület többi védett növényében gyönyörködjünk. Nehéz is lett volna.🏔
Készítettünk két fotót és siettünk is vissza a szélvédett erdős részre. De ha megtehetem, ide még visszajövök, kevésbé téli időben.🙂
Az első fényképet leszámítva csak szóló fotók készültek. Ez Berninek rutinfeladat volt, nekem viszont komolyabb kihívást jelentett. De találtunk rá megoldást.
Berni a kezembe adta a telefonját, megmutatta, hogy tartsam, aktiválta az időzítőt és reménykedtünk, hogy míg a megfelelő helyre áll, nem mozdul el a kezem. Egész jól sikerült.
Hosszan, nagyon hosszan mentünk lefelé és mivel továbbra is letaposott vagy kevésbé letaposott havas úton haladtunk, a tempónkra se lehetett panasz.
Hajlamos lettem volna elhinni, innen már sima ügy lesz, de még a Nagy-Szénásra menet egy ponton Berni megnyugtatott, egy hosszú, meredek emelkedő után a túra vége felé ide fogunk visszaérkezni.
Jól megdolgoztatta a szívünket, tüdőnket Az újabb hegymászás, ráadásul végig Berni mögött tudtam csak haladni, de hála a fehérbotnak ezt is ügyesen megoldottuk.
Errefelé már kezdtek megjelenni a sötétebb hómentes foltok vagy keréknyomok, jelezve azt, hogy a korábbi 550 méteres tengerszint feletti magasság jócskán lecsökkent, de hogy egy gyönyörű közhellyel éljek, semmi sem tart örökké.
Ekkorra már jelentkeztek a fáradtság első jelei, de továbbra sem lassultunk, kivéve a csúszósabb részeket.
A városba érve végre eljött az, ami nélkül túra nem maradhat ki, vagy ha mégis, az szinte biztos, hogy február 29-re esik. Kicsúszott a lábam alól a talaj és máris a jeges aszfalton ültem.🙂 Berni nálam szerencsésebb volt, neki még az erdőben sikerült a mutatvány, de maradandó károsodást egyikünknél sem okozott.
A művelődési házhoz, ahonnan a Szénás Kör indult, 4:03 alatt értünk vissza, de a valós időnk ennél néhány perccel több lehetett, mivel megálláskor az óra is megpihent.
Beültünk a kocsiba, átmentünk a Mandula Kávézóba és az elégetett kalóriát egy finom habos kávéval és egy szelet tortával pótoltuk.
Solymár, 2021. dec. 12.
