Vizes zokni verseny a Normafánál

Ki volt az az állat, aki kitalálta, hogy nevezzek a Garmin WTF Cold 10 km-es aszfaltversenyére? Szánom-bánom, de én.🙂

Versenyszempontból az ősz nagyon gyatrára sikerült. Futni tudtam, viszont utána 0,5-1 napig elég nehéz volt megtalálni azt a pontot, amivel a jobb lábamra ránehezedhetek. A problémán az sem segített, ha 8-10 napra leálltam, utána ugyanúgy folytatódott minden.

Az ortopédus egyből kiszúrta, mi a baj. A jobb sarkam befelé dől (ezt én is tudtam) és emiatt az achilleszem is csálén áll.

Szerencsére nem azt mondta, hogy ne fussak, hanem hogy egy lépcsős gyakorlattal erősítsem a lábfejemet, a kengyelizmot és hogy figyeljek a lábtartásomra. Utóbbi a legnehezebb feladat, különösen járás közben, de még úgy is sokat javult, hogy gyakran megfeledkezem róla.

A nevezés november elején, még az ortopédusnál tett látogatás előtt történt, így csak reménykedni tudtam abban, hogy januárra rendbe jön a lábam.

Futótársam Móni lett, immár harmadik alkalommal, bár ezek közül a 16 km-es Fél Kört a Nagy-Szénásra túrázva teljesítettük. Futva nehéz is lett volna.

A verseny hetében végre megjött a hó. A városban szinte semmi, de a hegyekben valamennyi azért megmaradt. Szépséghiba, hogy a 0 fok körüli hőmérséklet, kevéssel inkább felette, nem kedvezett az igazi hónak, amiben annyira jó futni, túrázni.

A BAH-csomóponttól buszoztunk fel a Normafához, ott volt a versenyközpont, onnan rajtoltak és oda érkeztek vissza a terepen és az aszfalton futók is. De mi még csak ott tartottunk, hogy eldöntsük, miben futunk.

Jó ötlet volt, hogy a futónadrághoz aláöltözőt is vettem magamra, de a téli futódzsekinek beállított korábbi utcai felsőt a zsákban hagytam, hasonlóan a kesztyűhöz. Utóbbit az első métereken bántam is, de csak rövid ideig. Pár száz méter után már egyáltalán nem hiányzott.

11-kor rajtoltunk, előbb a terepesek, aztán mi.

A hó nem volt az igazi, de a köd annál inkább. Móni elmondása szerint kb. 100 méter lehetett a látótávolság. A célhoz közeledve, mikor már jó ideje hallatszottak a befutó hangjai, hiába kérdeztem, hogy mennyi van még a végéig, csak a nagy fehérséget látta.

A rajtzónában állva elég elkeserítőnek éreztem a helyzetet. A talpunk alatt letaposott, vizesnek tűnő hó, ami egyhelyben állva is csúszósnak tűnt. Mi lesz, ha elindulunk?

A futómadzag ott volt a zsebemben, de induláskor úgy éreztem, biztonságosabb, ha Móni könyökét fogom és így futunk. Ez aztán olyannyira bevált, hogy végig ennél maradtunk.

Az első lépéseket sétálva tettük meg, de ahogy kezdtünk ráérezni az útviszonyokra, óvatos, kocogásszerű mozgásra váltottunk, amiből lassan igazi kocogás, futás lett. És amire a rajt előtt egyáltalán nem számítottam, komolyan egyszer sem csúztunk meg. Azt nem mondom, hogy a letaposott, vizes, latyakos hó nem csúszkált a talpunk alatt, de végig uraltuk a helyzetet.

Indulás előtt azt is kétségesnek éreztem, hogy ilyen útviszonyok között a 135 perces szintidőn belül célba érünk, demikor a 2., 3. km-t elértük, lényegében végig futva, már nem láttam olyan kilátástalannak a helyzetet.

Nem úgy a cipőnk, zoknink állapotát. Móni ügyesen navigált, próbáltuk a csúszós, nagyon vizes részeket kikerülni, demindet képtelenség volt. Vicces volt, ahogy futás közben egymásra, esetleg a körülöttünk futókra csapkodtuk a vizet, a latyakot. Először a cipőm oldalán éreztem valami hidegséget, aztán alul, felül, középen, mindenhol.😀

Ezzel még nem is lett volna baj, különösen mikor futottunk, azzal annál inkább, hogy váltózoknit nem vittem magammal, csak bakancsot, mert otthon még fogalmam sem volt, futni fogunk vagy gyalogolni.

Jó ideig szinte teljesen síkúton futottunk, de mivel a kiírásban 185 méter szintet is jeleztek, nem voltak illúzióim, hogy ez végig így marad.🙂

2-3 km után egy balkanyar és azon az úton, ami a WTF Budának is része, felfutottunk, felgyalogoltunk a János-hegyre az Erzsébet-kilátóhoz.

Arra nem emlékszem, hogy az előbbi bal kanyar utáni szakaszon séta volt vagy futás, de a kilátó előtti nagyon meredek emelkedőn gyaloglás, totyogás, V-alakban a lábfejünkkel, pedig nem is korcsolyáztunk. Vagyis majdnem.😀

A kilátónál igazoltuk, hogy aznap jártunk ott, aztán irány vissza, elsőként a meredek emelkedőn, ami a fent töltött pár perc alatt átalakult lejtővé.🙂

Itt kezdődött a verseny szivatós része. Elfutottunk az útelágazásig, ahonnan nemrég felfelé indultunk, de nem kanyarodtunk jobbra, hanem tovább futottunk lefelé, hosszan, nagyon hosszan.

Egyidő után megjelent az első, második, sokadik futó, aki már lentről jött felfelé, de a visszafordító csak nem jött. De aztán mégis.😀

Vigyorgásra mégsem volt okunk, mert egy nagyon hosszú, szerintem 1,5-2 km hosszú úton kutyagolhattunk felfelé.

A fordító után rövid ideig futva tettük ezt, de Móni kérésére gyaloglásra váltottunk, abból is a kilépősebb fajtára. Nem is 120 volt a pulzusunk. Az elágazónál újra egy bal kanyar és máris a cél felé robogtunk.

Mindig érdekes megtapasztalni, hogy a teljesítményünket hogy meg tudja dobni az a tudat, hogy a cél már csak 3, 2, 1 km-nyire van. Persze nem mindig van ez így, de valaminek a szabályt is erősítenie kell.🙂

Szerencsére ezen a versenyen előbbi történt velem. Addig se lazsáltam, de a hármas (vagy négyes?) elágazó után megtáltosodtam és ebben az útviszonyok se nagyon akadályoztak.

A rajtközpont hangjait viszonylag hamar meghallottuk, ami tovább fokozta azt a húzóerőt, amit a cél közelsége jelentett.

Befutóidőnk 1:29:04 lett, szóval simán belefértünk a 2:15:00-as szintidőbe és utolsók se lettünk, 228 indulóból a 213-214. helyezést értük el.

Megkaptuk a kürtős kalácsot, Móni az érmet (nekem nem járt, mert az érem nélküli nevezést választottam), a vizes futócipőt száraz bakancsra cseréltem, legalább ez ne hűtse a lábam, Móni viszont ezt sem tehette meg.

Megvártuk a tombolát, de egyikünk semnyert, aztán visszabuszoztunk a BAH-csomóponthoz. Itt futótársam már nagyon fázott, de én sem bántam, mikor a 8E buszra felszállhattam, ami hazáig repített.

Köszönet Móninak az újabb közös versenyért, szerintem egyikünk sem bánta meg.

Folyt. köv. az NN City Runon, majd egy újabb WTF a Börzsönyben, de valaki mással. Hogy kivel, arról még fogalmam sincs.

Normafa, 2023. jan. 22.

Önök kérték

Nem akartam beszámolót írni, hiszen csak egy egyszerű óévbúcsúztató futás volt, de egy kedves poszt, a sok résztvevő és az annál is több pozitív élmény rábírt arra, hogy írjak néhány bekezdést az eseményről.

az év utolsó napján Timi spinning edzésére voltam hivatalos, de mikor a Maratonman Óévbúcsúztató karitatív futás NN UB módra eseményét megláttam, egyből lecsaptam rá. Az pedig, hogy erre a délelőttre van már programom, teljesen kiment a fejemből. Nem is volt könnyű eldönteni, melyiknél maradjak.

A futás győzött, bár ekkor még nem volt kísérőm és ez az esemény előtti napig így is maradt. Már elkönyveltem, hogy a spinninges csapattal búcsúztatom az évet, mikor jött Ákos kommentje, hogy ő kint lesz és szívesen fut velem.

Tudtam, hogy nem egy osztályban játszunk, Ákos sokkal gyorsabb nálam, de bíztam benne, elviseli az én 6:30 körüli tempómat. Mást mondjuk nem is tehetett volna.😀

A futás 10-kor kezdődött, de nem nekünk. Ekkor a félmaratonisták rajtoltak, akiket egy 2 órás iramfutó vezetett, de nem volt előírva, hogy délre mindenkinek be kell érnie. 11 órakor indultunk mi, a 6 km-es futók pedig 11:20-kor.

Viszonylag gyakran megfordulok a Ligetben. Futottam már ott Magdival, Bernivel és miután felfedeztem, az Ajtósi Dürer sorral majdnem párhuzamosan milyen jó minőségű, széles út van, egyedül is. Nem is jelentett problémát, hogy egészen a „rajtközpontig”elsétáljak.

A nevezés ingyenes volt, de 2000 forinttal támogathattuk a Budapesti Módszertani Szociális Központot és ezzel együtt a futás utáni tombolán is részt vehettünk. Ezenkívül korábbi versenyek pólói közül választhattunk egyet. Én az Ultrabalaton Trail pólójára csaptam le, saját jogon ilyet úgyse nagyon fogok kapni.🙂

Az utóbbi hetek felső futóöltözete nálam egy aláöltöző, egy vékonyabb galléros felső és egy polár. A Ligetbe is ebben mentem, de már útközben látszott, sapkára nem lesz szükség. 5-10 perccel a rajt előtt aztán a polár is ment a földre a kabát és a futózsák mellé.

Pár perccel a meghirdetett rajt előtt felsorakoztunk és pontban 11 órakor nekivágtunk az 5 körös versenynek.

Az Ajtósi-Dózsa sarkától indultunk, úgyhogy a „nehéz”, hegymászós szakasz a kör első felére esett, amit a másik oldalon pihenhettünk ki.

6:20-6:30-as tempóval számoltam és ez majdnem össze is jött, bár a kilométereink inkább 6:30 körüliek voltak. Éreztem, hogy nem lesz könnyű, de nem akartam kiengedni.

Futás közben nem nagyon vagyok beszélgetős, bár volt már példa az ellenkezőjére is, de hogy ne szótlanul fussuk le a 10 km-t, a sors mellénkvarázsolt egy futót.

Még az első körben jártunk, szerintem már a B oldalon, mikor a hátunk mögött megkérdezte egy hang, nem zavar-e minket, ha velünk fut. Így aztán a táv nagy részét hármasban futottuk: Zsuzsi, Ákos és én.

A 3. kör végén frissítettünk és a frissítőasztalnál kivel találkoztunk? Hát Mercivel, akinek – kissé megkésve – épp az előző este írtam, hogy rendbe jött a lábam, futhatunk újra.🙂

Az utolsó két kör már nehezebben ment, ezt a célban Ákos is megerősítette, de a telefonom szerint egész elfogadható lett az időnk: 1:04:37.

Érmet nem kaptunk, ezt nem is bántam, de volt forralt bor, tea, Zsíros kenyér és még ki tudja, mi. Két pohár bort mi is lenyeltünk és a második kortyolgatása közben egy hang megkérdezte: Te nem a bonyhádi gimibe jártál?

Ott végeztem, de elsőre nem gondoltam, hogy a kérdés nekem szól. Biztos egy csomó bonyhádi öregdiák volt még a futók között.😀

Miután nem válaszoltam, még egyszer megkérdezte. Kiderült, hogy ő is Bonyhádon érettségizett, egy évvel utánam. A nevével futós oldalakon már találkoztam, de fogalmam sem volt, ki ő.🙂

Megittuk a második pohár bort is, mi pedig érezni kezdtük, hogy vizes felsőben, sapka nélkül egyre kevésbé jó ácsorogni. Elmentünk a „ruhatárhoz”, felöltözködtünk és miután Ákos megmutatta az utat, amin odasétáltam (lényegében azon álltunk, elbúcsúztunk, én pedig kisétáltam a Thököly útra a buszhoz.

És ami egyáltalán nem fontos, bár előző nap egy posztban éppen azon „keseregtem”, hogy még egy 10-es kell ahhoz, hogy decemberben meglegyen a 100 km, ez az év utolsó napján összejött. Köszönet érte Ákosnak és Zsuzsinak.

Budapest, 2022. dec. 31.