Az idei első

Úgy hozta a sors, hogy november 16. és február 29. között egy métert nem futottam, ha pedig mégis belekezdtem, az csak rövid ideig tartott és nem sok köszönet volt benne. Így aztán maradt a tempós gyaloglás (szerencsére az ment) és a túrázás. Januártól március közepéig 4 közepes hosszúságú túrán voltam olyan csodálatos emberekkel… Még a csonthártyagyulladásban is meg lehet találni a jót? Persze csak abban az esetben, ha nem olyan súlyos a helyzet.

Március elejétől – a futóteljesítményt tekintve borzasztóan legyengülve – végre folytatódhatott a móka! Egészen a hónap közepéig.:) Ezután 1,5-2 hónapig se futópálya, se bátor futótársak, akik – érthetően – a járványviszonyok közepette bevállaltak volna egy-egy közös futást. Így aztán hetekig egy a házunk mögötti kb. 200 méter hosszú betoncsíkon szaladgáltam le-fel. De legalább a kondim „alakulgatott”.

Májustól aztán a MAC-ban illetve a szigeten és hétvégén a rakparton folytatódtak az edzések Nellivel, Gergővel, Marcival, vagy épp egyedül, utóbbi kizárólag a 400-as körpályán.

Júniusban végre verseny, egyelőre csak virtuális formában. 10 km-t futottunk Gergővel a Telekom Vivicittá Virtuális Futónapok keretében, de ez a futás pont olyan volt mint bármelyik másik edzés.

Július végén aztán újabb verseny, már majdnem úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.:) A biztonsági intézkedések miatt nagy lökdösődés itt sem volt, de versenyhangulat igen, csak szolidabb formában.

Három nappal a rendezvény előtt, nem kimondottan hűvös időben megvolt az ismerkedő 5 km Mártival, ő vállalta, hogy fut velem, szombaton ennek duplája várt ránk.

A Hősök terén volt a rajtközpont és két tökéletesen megegyező 5 km-es kört kellett futnunk, apró különbség csak a legvégén volt.

Ezúttal a rajtolás is eltért a megszokottól. Először is mindenkinek a hóna alá dugtak egy lázmérőt, hogy kiszűrjék a beteg vagy betegnek látszó futókat, majd a jóval kisebb rajtterületről – fél perces szünetekkel – huszasával indították el a mezőnyt. Így aztán a rajtpisztoly eldördülése (azt hiszem, ilyen nem is volt) utáni tolongás érdeklődés hiányában elmaradt, amit egyikünk sem nagyon bánt.

Az Andrássyn kezdtünk, egészen az Izabella útig és Márti úgy megindult… Alig bírtam követni.:) Futottunk is egy 5:51-es kezdő kilométert. Nagy kár, hogy ezt követően a tempónk egy folyamatosan emelkedő görbét írt le, csak a 9. km-en volt egy relatíve nagy, 16 másodperces visszapattanás.

Visszaérve a Dózsa György úthoz egy jobb kanyar, hogy néhány másodperces nem hivatalos látogatásra induljunk a Damjanich úti kereszteződéshez, hogy aztán újra a kiindulópontra fussunk. Innen be a Ligetbe, ott egy kis kanyargás (bár emlékeim szerint többnyire egyenes volt az út) aztán vissza, és már meg is volt az első! A félidei eredmény 32:16 lett, természetesen Márti javára.:)



komoly doppingot jelentett, különösen Márti számára, a futópályáról illetve a pálya széléről kapott sok-sok buzdítás, alig győztük megköszönni vagy viszonozni.

A második kör már nehezebben indult, de menni kellett! Még egyszer megfutottuk az Andrássy úti és dózsa György úti szakaszt és mikor visszaértünk a Hősök terére, Márti elmondása szerint elértük a 10 km-t. Én úgy értettem, a pálya melletti kiírás alapján mondja ezt, de valószínű félreértettem.



Befordultunk a Ligetbe és futottunk tovább. Na itt estem szét, de nagyon. Nem álltam meg, pár száz méterrel a cél előtt butaság is lett volna, de a testem valahogy úgy kezdett működni, mint álmainkban, mikor futunk valami elől, de a lábaink alig mozdulnak.

Valahogy csak eljutottunk a fordítóig és a Hősök terére is futva értünk vissza. Időeredményünk 1:07:12 lett, de a telefonom (tudom, az simán tévedhet pár száz métert) 10,4 km-t mért.

Ezen a versenyen is az ízesített sör volt a befutócsomag legkedveltebb darabja, mindketten egyből benyakaltuk, bár lehetett volna hidegebb is.:)

Kortyolgatás közben odajött hozzánk Pisti, akivel a 2018-as Night Runon futottam és már vidékre is utaztam vele, készített rólunk egy fotót, aztán elbúcsúztunk és hazamentek a legények, no meg a lányok, Pisti pedig maradt, mivel ő a félmaratoni távon indult.



Köszönet Andinak és Attilának a fotókért, Mártinak a futásért és nem utolsósorban a lelkes hozzáállásért, szerintem fogunk mi még együtt futni.:)

Budapest, 2020. júl. 25.

Hangolódás az éjszakára

Ha minden úgy történik, ahogy előre elterveztem, a következő 6 héten 3 éjszakai futóverseny vár rám, így jónak láttam, ha szoktatni kezdem magam a késő esti, éjszakai futásokhoz, egyelőre csak lightosan, 18 órai indulással.

A fenti kis mese nagyon jól hangzana, ha igaz lenne, de nem emiatt jelentkeztem a Cerbona Fehérvár Futófesztiválra. Sőt, nem is jelentkeztem, mert erre a helyszínen került sor, csak a döntést kellett meghozni és persze futótársat találni.:)

De kezdjük az elején! Júliusra két versenyt néztem ki, a Máré erdei futóversenyt Magyaregregyen és a Holdfény Éjszakai Félmaratont Szegeden. Utóbbira rögtön lett is futótársam, de az egregyi versenyre nem találtam segítőt. Hát jó! Ugyan idén nem volt tervben – a Máré-futással egy nap nehéz is lett volna –, de ha már így alakult, menjünk Fehérvárra! Legalább megúszom a hosszú utazást!:D

Egy gyorsabb, 40 percen belüli 7-est szerettem volna futni, de kísérőm, Erzsi egy sérülésből éppen csak felépülve 6:30 körüli tempót vállalt. Így is jó! Akkor bulifutás lesz, mindenféle teljesítménykényszer nélkül.

Az egyszerűség kedvéért – és mert a Bregyó Sportcentrum elég távol van a pályaudvartól – Anyu is velem tartott. A rajtközpontban nevezés, megismerkedtem Erzsivel és barátnőjével, Edinával, akit a futócsoportból már amúgy is ismertem, kocogtunk pár métert, majd elvegyültünk a tömegben, hátha összeakadunk néhány ismerőssel.



A rajtzónában készítettünk pár fotót, majd 18:15-kor, negyed órás késéssel elindultak a félmaratonisták, félkor pedig mi is.

Ezúttal is a mezőny második feléből rajtoltunk, így az előttünk futók miatt jó ideig mindkettőnk, pontosabban mindhármunk (Edina is velünk futott) türelmére és figyelmére nagy szükség volt. A szélesebb szakaszokon aztán megkezdtük az előzgetéseket. Hát… A tempónk ilyenkor jóval gyorsabb volt a tervezettnél, de szerintem máshol is.

Sokfelé kanyarogtunk, de hogy merre? Pedig ez már a negyedik fehérvári versenyem volt, szóval ideje lenne pár dologra emlékezni, esetleg kívülről fújni az utat! :)

Egy dolog azért megmaradt. A belvárosi macskaköves út, a sétáló turisták és ha az emlékezetem nem csal, két éve a délutáni versenyen Gábor errefelé még egy cukrászdát is említett.

Fura, de élveztem a fékezett habzású tempót, nem türelmetlenkedtem, bár tudat alatt talán mégis, mert kissé meglepődtem, mikor megtudtam, hogy (még csak) 3 km-nél járunk. De nem mertem háborogni, még magamban sem. :D

Aztán egyszer csak azt hallom Erzsitől: 1,5 km van még hátra. Innen már gyerekjáték!

Kicsit ugyan meglepődtem a nem hivatalos 43-as időnkön (a hivatalos 43:06 lett), de egyáltalán nem bántam, hogy majdnem két perccel jobbak lettünk a tervezettnél.

Férfi kategóriában 112-ből a 83. helyet értem el, korcsoportomban pedig 50-ből a 42. lettem. De ezt csak azért írom, mert szeretem végignézni az eredménylistát és hogy motiváljam azokat, akik azért nem vesznek futócipőt vagy más sportcipőt, mert nagyon lassúnak gondolják magukat és cikinek éreznék, ha egy versenyen vagy a lakóhelyükön szervezett bulifutáson az utolsók között érnének célba.



A Bregyóból kifelé összefutottunk még a félmaraton női győztesével, aki már a futás utáni nyújtást végezte, de a kedvünkért elfutott még a taxihoz, hogy nehogy ott hagyjon minket.

Végül köszönet Erzsinek, hogy futott velem, szuper segítő volt! És hogy az éjszakára hangolás még tökéletesebb legyen, 10-kor értünk haza, teljes sötétségben.

Székesfehérvár, 2018. júl. 7.