A tavalyi borzasztó volt, ezért mikor szeptember táján Reni feltette a 80 forintos kérdést, ki szeretne a 2023-as UB-re menni, nem volt kérdés, mit válaszoljak.
Ugyanaz a csapat mint tavaly, egy-két változás azért volt, az előző évi 10-zel szemben idén 13 fő, új csapatnév, új design, új csapatpóló, már csak azért is, mert 2022-ben az eseménypólóban futottunk. És ami a legfontosabb: az idei versenyen céges csapatként indultunk, mert csapattársunk, Csabi megnyerte szponzornak az Interoptik Hungaryt.
Ennyi pozitív hír után csakis jó versenyre számíthattunk, én mégis nehéz szívvel vártam a pénteket. Nem volt semmi baj, a felkészültségem is aránylag rendben volt, de az utóbbi időben sokkal jobban tartok a megmérettetésektől, az utazástól, az elfáradástól mint korábban. De majdcsak túllendülök ezen. Vagy hozzászokom.
Idén is Balatonfüreden találkoztunk, tésztáztunk, fotózkodtunk, bandáztunk, aztán kifelé jövet Peti egy rögtönzött riportot is adott az UB-rádiónak, amin finoman szólva szétröhögtük magunkat.
Átbeszéltük a másnapi legfontosabb teendőket, tudnivalókat, aztán szétszéledtünk a szélrózsa legkülönbözőbb irányaiba, hogy rápihenjünk a következő ultrabalatoni hosszúságú napra.
Vendéglátóm idén is Peti lett, köszönet érte. A pihenés ugyan kissé felemásra sikeredett, 3:50-ig tökéletes volt minden, attól kezdve viszont egy percet sem aludtam, de ez nem az ő hibája.😀
7:15-kor felvettük Attilát, aztán irány Füredre, mert 8:40-kor rajtolnom kellett Kacával.
Mindent jól kiszámítottunk, de valami hiba mégis csúszhatott a gépezetbe, mert az utolsó utáni pillanatban estünk a rajtzónába és ahhoz, hogy 8:46-kor elindulhassunk, szükség volt egy kis könyöklésre is.🙂
Tavaly Attilával rajtoltunk,, 4:28-kor, teljes sötétségben, de miután átkeltünk a csomóponton, simán ment minden. Nem így idén! 14 perccel utánunk elrajtolt a McDonald’s Bringamánia és hamarosan utol is értek minket.
A kerékpárúton két ember kényelmesen elfér egymás mellett, de hogy egy biciklis úgy kerülje ki őket, hogy a jobb oldalon futó nem fordítja ki a bokáját és a másik karját, vállát sem ütik meg a kormánnyal… Hát… Ez nehéz, kissé stresszes mutatvány.
Kaca lassabb futó mint én és mostanában amúgy sem sokat edzett, ezért Renivel kétszer is szerepet cseréltek, az aszófői váltópontra is vele futottam be. 7 km 51:38 alatt.
De itt még nem volt vége, mert a következő, 4,5 km is az enyém volt. És Bibóé.🙂
Fáradt nem voltam, szép is lett volna, ha 7 km-től kidőlök, de a biciklis közjáték jól leszívta az energiámat, szerintem Kacáét, Reniét is.
Már nem emlékszem, Fövenyesig voltak-e még bicajosok, de abból kiindulva, hogy Bibóval arról beszélgettünk, jövőre úgy kéne szakaszokat választanom, hogy ne közvetlenül a biciklisek indulása előtt rajtoljak, azt gondolom, hogy igen. De ezt is végigfutottuk, a 4,5 km-t 31:01 alatt.
Emlékeim szerint tavaly is két autóval oldottuk meg a logisztikát, viszont a sofőri teendőket mindig valamelyik nemfutó csapattag látta el. Idén viszont két lelkes, szimpatikus fiatal ült a volánnál, Peti lánya, Eszter és a barátja, Martin. Nekik csak a vezetésre kellett koncentrálniuk, és persze a pihenésre, óriási segítséget jelentettek.
Néhány óra pihenés, előreautózás, szurkolás, megpihenés Révfülöpön a babzsákfotelekben,
Badacsonyban egy kávé, vagy valami más,
aztán újra mi jöttünk, Krisztával futottuk a Badacsony-Badacsonytördemic-Szigliget szakaszt, 5+3,4 km.
Az első 5 km-t jól ismertem, hiszen tavaly is ugyanezt futottam vele, de sok minden történhetett azóta, mert a meredek emelkedőkre, lejtőkre már egyáltalán nem emlékeztem, , csak a széles útra, amin idén is kényelmesen elfértünk.
Nem mondom, hogy rajongtam a dombfutásért, meleg+felfelé vezető út, ez egy kicsit sok volt, de nem nyavalyogtam, „böcsületesen” felfutottunk mindegyikre. De belül mégiscsak történhetett valami, mert ha arra gondoltam, utána még 3,4 km-t kell futni, valószínű felfelé, még ha a várhoz nem is megyünk fel,… Nagyon nem éreztem jól magam.
Tördemicen ki is szálltam. Az 5 km-t 34:28 alatt futottuk le és ezután hosszan, egészen a 28. szakaszig autózással mulattam az időt, na meg ivással, , mert a zsákomban csak az általam hozott meleg ital volt, én viszont nagyon kívántam a hideget.
Közben pedig számolgattam, nézegettem a kalkulátort, hogy a következő szakaszunkat mikor futjuk Csabival. Persze ha úgy alakul, melegben is megcsináljuk, de jobban szerettem volna, ha napnyugta táján, akár utána kerülünk sorra.
Világos volt még, de itt már felvettük a fejlámpát, anélkül el se indulhattunk volna, és vártuk Norbit, na meg Renit.
Biciklis kísérőnk meg is érkezett, de Norbira még várnunk kellett. Valószínű az történhetett, hogy Reni előretekert, hogy kicsit leszállhasson a bicikliről, pihenhessen, mert 10 km/h körüli tempóval ilyen hosszan a nyeregben ülni nagyon kellemetlen tud lenni.
A sok ismeretlen futó közt Norbi is megérkezett az alsóbélatelepi váltópontra, lecsippantott és indultunk is Fonyódra, onnan pedig Fonyódligetre, 3,3+3,2 km.
Kényelmesen kezdtem volna, de Csabi úgy nekiindult, hogy kénytelen voltam felzárkózni hozzá, a tempójához. Széles, jó minőségű út, kellemes, hűvös idő, így azért sokkal komfortosabb volt a futás.
Nem is lett volna semmi baj, de egybal kanyar után meg kellett állnunk, mert a vasúti átjárónál pirosat kaptunk.
Mondtam Csabinak, hogy bújjunk át a sorompó alatt, már ha az átjárónál volt ilyen, de ő nem akarta ezt.☹️😀 Jól is tette, mert a piros jelzést figyelmen kívül hagyó futókat – teljesen jogosan – azonnali csapatkizárással jutalmazták.
Előbb csak szürkülni kezdett, aztán szépen ránk is sötétedett, így Fonyódligetre két szentjánosbogárként futottunk, vagy repültünk be.🙂
A 6,5 km-t 45:15 alatt teljesítettük, amiből a második 3,2 várakozás nélküli km 20:20 volt.
Csabi tovább futott, rám pedig egy több órásszünet, majd hajnalban 5,5 km várt Attilával Balatonkenese és Balatonfűzfő között.
Egyik csapattársunk, Tomi az utolsó napokban lesérült, nem tudta vállalni a futást, de találtunk helyette valakit, becsülettel le is futotta Tomi 29 km-ét, de sokat nem tudtunk meg róla. Köszönet neki, hogy kisegítette a csapatot.
Amiatt, hogy beugró csapattársunk ilyen sokat futott, mi előrementünk, talán Zamárdiig és ott az autóban próbáltunk pihenni, aludni.
Nem vagyok jó kocsiban alvó, most is csak ingadoztam az alvás és az ébrenlét között, többször is visszabillentem az éber oldalra, de aztán csak elaludtam. Nem lehetett sok, Martin szerint, aki mellettem ült, kb. 15 perc, de testileg, agyilag olyan fáradtan ébredtem, hogy 30-35 perc futást is esélytelennek éreztem. Persze addig még magamhoz térhettem volna, de a futáshoz 4:26-kor, Bibó beérkezésekor sem volt nagy kedvem.
Így aztán jól alulteljesítettem a célt, a kitűzött 31,9 helyett csak 23 km-t futottam, de a félmaraton azért meglett.
De hogy Attila se ússza meg, a tésztapartin megbeszéltük, hogy egy őszi dimbes-dombos versenyen bepótoljuk, pedig akkor még nem is tudtuk, hogy az UB-s közös futás kimarad.
Attila két szakasza után már csak Peti volt hátra, ő zárta be a kört.
Csapatunk, az Interoptik – Rohanó innováció 23:11:50 alatt futotta körbe a Balatont. Szerintem tök jó idő, különösen úgy, hogy a tavalyi csapatból épp a két leggyorsabb tag hiányzott.
Fotózkodtunk, örömködtünk kicsit, aztán szálláshelyünkre indultunk, én újra Petihez, Tapolcára.
Az időpontok itt már összefolynak, de egy jóleső zuhany után délelőtt 10-kor én már ágyban voltam. Nem gondoltam, hogy aludni is fogok, de az agyam, a testem nem osztotta ezt a véleményt. Délután 2-ig akkorát aludtam, hogy ébredés után csak úgy bámultam, mi történt velem.😀 Pedig csak annyi, hogy több mint 24 óra ébrenlét, futás után jelzett a szervezetem: aludni akarok!!!
A lentről jövő zajokból és illatokból azt szűrtem le, Peti már (vagy még) ébren van, valószínű az ebédet vagy uzsonnát készíti. Lementem a tetőtérből, kinéztem az ismert bejáraton, de semmi. Így jár, aki az udvari kijáratot nem ismeri.🙂
Nemsokára a többiek is megérkeztek, jól belakmároztunk, aztán hogy idén is egyszerűbb legyen a hazautazásom, Anita elvitt Veszprémbe. Nem sokon múlt, hogy a 19:32-es vonatot lekéssem, de hogy ez a csúfság még véletlenül se TÖRTÉNHESSEN MEG, a vonatom késett 30 percet. Éljen a MÁV!
Hiába az eligazolások, az új játékosok vásárlása, a csapat idén sem lett normálisabb. Viszont amit nagyon nem értek, a pálinka szó szerintem egyszer se hangzott el, pedig tavaly nagy kedvenc volt. Én mint megrögzött majdnem antialkoholista elvoltam így is, de a verseny élvezeti értékén azért ez sokat rontott.😀
Balatonfüred, 2023. máj. 5-7.
