Hótaposó a Szénás Körön

Nem tudhatjuk, milyen körülmények fogadtak volna a Hótaposó túra útvonalán, de hogy a Batthyány téren váltottunk és a Zugligeti Általános Iskola helyet Solymárra indultunk, egyikünk se bánta meg.

Néhány hete dobta elém a gép a Hótaposó túrát és egyből beleszerettem. A leírásban olvasottakon kívül semmit nem tudtam róla, de úgy voltam vele, ha ezt a nevet kapta, csak nem hazudtolja meg magát, de még a keresztszüleit sem.😀

Berni jelentkezett, hogy a sok szigetkör, a Moonlight Run és az őszi Wizz Air után velem tart az időközben instant túrává átminősített kiránduláson.

Vasárnap reggel aztán változott a program. Berni telefonja nem találta a túra trackjét, de állítólag más túrázók se nagyon, ezért Solymárra indultunk, hogy a Hótaposót egy fél Szénás Körrel váltsuk ki.

Mivel egyszer már végigjárta a túrát, Berni nem nevezett, de engem se különösen vonzott, hogy eggyel több érmem legyen az ágyneműtartóban.

A rend kedvéért azért a kezdőponthoz mentünk, készítettünk egy fotót és nekivágtunk a 16,3 km hosszú Fél körnek.

Végignézve, hogy merre jártunk, nem sok helyet tudok felidézni, a kezdő- és végponton kívül csak a Nagy-Szénást és Nagykovácsit, a többiről említést se tettünk, vagy ha mégis, azt egyből elfelejtettem.🙂

Solymár, Művelődési Ház – Nagykovácsi – Nagy-Szénás – Nádor-hegyi-nyereg – Hosszú-árok – Antónia-árok – Volt Zsíroshegyi turistaház romja – Solymár, Művelődési Ház

A városban még hómentes volt az út, de ahogy haladtunk kifelé és felfelé, úgy lett egyre fehérebb a táj, egészen addig, hogy már a talpunk alatt is gyönyörű fehér volt minden.

A kisebb kövek eltűntek a fehér lepel alatt, csak hogy kevesebbet kelljen bukdácsolnunk, de a nagy, óriási sziklák, különösen a túra második felében azért jól megdolgoztattak.

Nem tudom, más hogy van vele, de én igazi csodaként élem meg, ahogy a koszos, hómentes városból átsétálunk az igazi fehér télbe.

Túra közben nem ettünk, nem ittunk, elvégre a madárlátta szendvics mindig finomabb, de a természet azért kisegített egy kis vitaminpótlással, talán még gyümölcscukorral is.🙂

Találkoztunk egy hóemberrel, kértünk tőle egy közös fotót és hívtuk, tartson velünk, de ő csak ingatta a fejét, majd hátat fordított és tovább nem foglalkozott velünk.

A túra fő attrakciója a Nagy-Szénás (550 méter) meghódítása volt, de az utolsó szakaszt leszámítva egész könnyen feljutottunk. A végén sem annyira a leküzdendő szint viselt meg, hanem az egyre erősödő, már-már viharossá váló szél. Nem is volt kedvünk leülni a padra, hogy a 360 fokos panorámában és a pilisi lenben, a vitézkosborban és a terület többi védett növényében gyönyörködjünk. Nehéz is lett volna.🏔

Készítettünk két fotót és siettünk is vissza a szélvédett erdős részre. De ha megtehetem, ide még visszajövök, kevésbé téli időben.🙂

Az első fényképet leszámítva csak szóló fotók készültek. Ez Berninek rutinfeladat volt, nekem viszont komolyabb kihívást jelentett. De találtunk rá megoldást.

Berni a kezembe adta a telefonját, megmutatta, hogy tartsam, aktiválta az időzítőt és reménykedtünk, hogy míg a megfelelő helyre áll, nem mozdul el a kezem. Egész jól sikerült.

Hosszan, nagyon hosszan mentünk lefelé és mivel továbbra is letaposott vagy kevésbé letaposott havas úton haladtunk, a tempónkra se lehetett panasz.

Hajlamos lettem volna elhinni, innen már sima ügy lesz, de még a Nagy-Szénásra menet egy ponton Berni megnyugtatott, egy hosszú, meredek emelkedő után a túra vége felé ide fogunk visszaérkezni.

Jól megdolgoztatta a szívünket, tüdőnket Az újabb hegymászás, ráadásul végig Berni mögött tudtam csak haladni, de hála a fehérbotnak ezt is ügyesen megoldottuk.

Errefelé már kezdtek megjelenni a sötétebb hómentes foltok vagy keréknyomok, jelezve azt, hogy a korábbi 550 méteres tengerszint feletti magasság jócskán lecsökkent, de hogy egy gyönyörű közhellyel éljek, semmi sem tart örökké.

Ekkorra már jelentkeztek a fáradtság első jelei, de továbbra sem lassultunk, kivéve a csúszósabb részeket.

A városba érve végre eljött az, ami nélkül túra nem maradhat ki, vagy ha mégis, az szinte biztos, hogy február 29-re esik. Kicsúszott a lábam alól a talaj és máris a jeges aszfalton ültem.🙂 Berni nálam szerencsésebb volt, neki még az erdőben sikerült a mutatvány, de maradandó károsodást egyikünknél sem okozott.

A művelődési házhoz, ahonnan a Szénás Kör indult, 4:03 alatt értünk vissza, de a valós időnk ennél néhány perccel több lehetett, mivel megálláskor az óra is megpihent.

Beültünk a kocsiba, átmentünk a Mandula Kávézóba és az elégetett kalóriát egy finom habos kávéval és egy szelet tortával pótoltuk.

Solymár, 2021. dec. 12.

Gellért-hegyi kilátások

Épp csak kihevertem a siófoki 21 km fáradalmait és máris egy újabb kihívás várt rám, immár a Fővárosban, annak is a budai oldalán.

Túratársam – merthogy ezúttal a gyaloglást választottuk – újra Berni lett, vele néztem meg, milyenek is a „Gellért-hegyi kilátások”.

A táv nem komoly, 8,2 km, de ha hozzátesszük, hogy ehhez 380 méter szintemelkedés is társul, felkészülhettem arra, hogy a tüdőm, szívem a szokásosnál jobban meg lesz dolgoztatva.:)

0. ellenőrzőpontnak a Moszkva teret jelöltük ki, ott találkoztunk, onnan villamosoztunk át a MOM parkolójához, ahol a túra igazi kezdőpontja volt. Telefonjainkon igazoltuk, hogy 11:29-kor valóban ott jártunk a helyszínen, majd nekivágtunk a budai utcáknak.

Kezdésképpen megpróbáltunk kicsit javítani a Hegyalja út vállalhatatlan levegőjének minőségén, de bármennyire szaporán vettük a levegőt, nem sok eredménye lett. Még szerencse, hogy a kisebb mellékutcákban és a hegyen sokkal emberbarátibb volt a légkör.:)

Arról, hogy a hegyen merre jártunk, nem szeretnék, nem is nagyon tudnék mesélni, mert engem leginkább a sok lépcső kötött le, hol felfelé, hol lefelé. Kész felüdülés volt, mikor a lépcsősor helyett egy meredek emelkedőt kellett megmászni vagy egy lejtőn leereszkedni.

A felújítások miatt nem tudtunk minden nevezetességhez közel menni, így a Szabadság-szoborhoz sem, pedig ezt valószínű felismertem volna, mert kisgyerek koromban többször is láttam, igaz, csak tévében, de ha nem csal az emlékezetem, talán valamelyik pénzérmén is.

És mint minden közös programon, Berni ezen a túrán is szuper fotókat készített a látnivalókról és rólunk.

Miután végigjártuk a 4 hegyi ellenőrzőpontot (Szent Gellért-szobor – Kilátás - Szabadság híd – Szabadság-szobor – Szikla kilátó), visszagyalogoltunk a kezdő/végpontra, közben pedig egy véletlen elszólásból megtudtam, hogy a 8-as busz a Hegyalja úton közlekedik, Berni pedig azt, hogy én ezzel a járattal átszállás nélkül haza tudok utazni.

Így aztán a MOM parkolójából nem kellett visszamennünk a metróhoz, ami Berninek is sokkal egyszerűbbé tette a hazautazást.

12 GeoGo pont bezsebelve és mellé 2 Ötpróba pont is. Ha véletlenül több, azt csak tudatlanságomnak és „hátrányos” helyzetemnek köszönhetem.:)

Jöhet a december, a HHH PANORÁMA KÖR és a hónap végén egy olyan nem kimondottan alacsony hegység, ahol emlékeim szerint még nem túráztam, hacsak általános iskolás koromban nem, mert akkoriban a hétvégi túrákon elég sok helyen megfordultunk, bár jellemzően inkább „csak” Budapest közelében.

Budapest, 2021. nov. 19.

Harmadszor a Balaton-parton

Zamárdi, Balatonszemes, Siófok. Három Balaton-parti verseny, mindhárom idén ősszel és mindegyiken részt vehettem. Az első kettő csak úgy, menet közben jött, de hogy Siófokon futni fogok, már év elején eldőlt. Persze csak akkor, ha a vírus nem szól közbe.

Nagyon szerettem volna Félmaratont futni, de szeptemberben és még októberben sem éreztem igazán, hogy képes lennék rá. Csak az biztatott, hogy 10 km-en szépen gyorsulok, egy visszafogottabb tempóval talán a 21 is meglehet.

Az utóbbi hónapokban csak elvétve futottam 10 km fölötti távokat, és ha mégis, az is közelebb volt a 10-hez mint a 15-höz, ezért a verseny előtti hétvégén Andival leteszteltük, megvan-e a 3 szigetkör, mert ha nem, akár itthon is maradhatok.:)

A teszt sikeres volt, következő szombaton utaztunk! A futótársam, Eszter gyakorlott guide, pár éve futottam már vele egy szigetkört, így attól nem kellett tartanom, hogy útközben a vizet is meglátogatjuk.:)

Borús, kellemesen hűvös délelőtt indultunk a Balaton-partra és Siófokon is hasonló időjárás várt ránk, némi köddel megspékelve. Ennél jobbat el se tudtam volna képzelni. A galléros polár maradt is a hátizsákban.

Egy kis lődörgés a versenyközpont környékén, közben átvedlettünk futóruhába, majd 10 perccel a rajt előtt beálltunk a 2-es zóna végére, hogy pontban 12:30-kor nekivágjunk a két körös versenynek.

Az első kilométereken végigjártuk a már jól ismert utcákat, a 6-8 fekvőrendőrt, közben hol jobbra, hol balra kanyarodtunk, így téve követhetetlenné, mikor távolodunk a rajtközponttól és mikor közeledünk felé.

Az egyetlen biztos pont a víz volt, de azt olyan hosszan követtük, hogy már kezdett sok lenni. Különösen a második körben.

A folyadék- és szénhidrátpótlást a szokásosnál komolyabban vettük, az összes frissítőpontnál megálltunk és a víz mellett mindegyiknél elmajszoltam egy vagy két nagyobb banánkarikát is.

Az első, 5-6 km körüli frissítő után jött a pálya nehezebb, monoton része. Előbb egy viszonylag keskeny térköves szakasz, majd a Balaton melletti betoncsík, mindkettő hosszan, nagyon hosszan.

Próbáltam valamivel lekötni a figyelmemet, de a bámészkodás nekem nem nagy esztétikai élményt nyújt, oszlopok, keresztutcák pedig nem voltak, hogy a számolgatásukkal „elszórakoztassam” magam.:D Maradt a víz és a partmenti betoncsík egyhangú bámulása.

Elhagyva a vízparti sétányt még pár száz méterés végeztünk is, az első körrel.:) A féltávnyi időeredményünk 1:09:46 lett, bár ezt csak otthon, az eredménylistát böngészve tudtam meg.

A második 10-es (+550 méter) már nehezebben ment, de erre számítottam is. Az első kilométereken még minden szép és jó volt, de a frissítőpont csak nagyon lassan akart „megérkezni”.

Mikor végre odaértünk, kértem is Esztert, hogy sétáljunk egy keveset, de ez csak addig tartott, míg a banán és az izó után elkortyolgattam még egy pohár vizet.

Lassan, kocogósan folytattuk a futást, de hamar beláttam, ha a maradék 5 km-t így akarom végigfutni, tuti elalszom.:) Eszter ugyan próbált visszafogni, de ez csak időlegesen sikerült. Úgy voltam vele, bármennyire is nehéz, haladjunk, már amennyire a lábaim és az ésszerűség engedi. Előbb-utóbb így is, úgy is odaérünk és ha gyorsabban futunk, talán előbb.:D

Nem mondom, hogy széles vigyorral az arcomon, de annál nagyobb örömmel és megkönnyebbüléssel fordultunk rá a célegyenesre és futottunk át a befutókapu alatt, ha egyáltalán volt itt ilyen, mert nekem úgy rémlik, nem.

Megvan! Megcsináltuk! A 2019. szept. 8-i Wizz Air után újra félmaratont futottam. Az akkori 2:12:14-es időt megközelíteni sem tudtuk, de nem is ez volt a cél. Most nagyjából ez a 2:22:40 a realitás. De előbb-utóbb meglesz újra a 2:10, talán a 2:05, a 2:02 is.

A boldogságot, amit a célban éreztem, jó ideig csak mérsékelten tudtam kimutatni, de ott legbelül nagyon örültem. Tudom, nevetségesen hangzik, számomra is, de az, hogy ilyen hosszú időn át nem ment a félmaraton, eléggé frusztrált. De emiatt depressziós nem lettem.:D

Megkaptuk a befutócsomagot és mentünk is átöltözni, mert aláöltöző+póló kombóban futni 5-6 fokban is simán lehet, de vizesen ácsorogni már nem olyan jó buli.

Búcsúzásképpen lementünk még a partra, Eszter és Robi készített pár fotót, aztán irány a vasútállomás!Ha elég gyorsak leszünk, még a kiszemelt vonatot is elérhetjük. A netes jegyvásárlás ugyan okozott némi problémát, de egy kis jóindulattal ez is megoldódott.:)

Köszönet Eszternek, szuper hétvégi programunk volt. Folyt. köv. egy most még ismeretlen jövőbeni versenyen vagy Pesten csak úgy.

Siófok, 2021. nov. 13.

Itt egy ötös, ott egy ötös

Bárhogy is szerettük volna, szeptemberre egyetlen geogós túrát sem tudtunk bepaszírozni, de októberben ez nem ismétlődhetett meg.:)

Tettestársam ismét Berni lett és 3 kört néztünk ki, hogy ebből kettőt vagy hármat egymás után végigjárjunk: Margit-sziget kör (5.3 km), Csillaghegy-Békásmegyer (5.4 km), Budavári tekergések (5 km).

Egy szigetkörről nem sokat lehet írni, helyette jöjjön egy rövid kis visszatekintő.

2003 decemberében futottam volna az első szigetkört Ágotával, ha 1-1,5 km körül nem csúszik le a lábam a rekortánról és a fájdalom nem akadályozza meg a folytatást. De valószínű ép lábbal sem sikerült volna körbefutni, mert finoman szólva még kezdő voltam.

A téli hónapokban konditerembe „szorultunk”, majd tavasszal újra sziget, már heti rendszerességgel és ennek eredményeként hamarosan a szigetkör is meglett.

Jól emlékszem arra, hogy a kezdeti időkben milyen büszke voltam magamra, mikor lefutottunk egy, később két szigetkört.

Sok víz lefolyt azóta a Dunán, nagyon sokszor megkerültem a szigetet, megszámlálhatatlanul sok futótárssal.

2015 januárjában aztán annyira felbátorodtam, hogy egyedül indultam neki a körnek. Ez akkor nem sikerült, mert 200 méter után utolért egy futó, „felkarolt”, és futott velem két kört. De hamarosan a szólókör is meglett.

Azóta számtalan élmény, inkább pozitívak, de egy-két negatív, kellemetlen is becsúszott, sok-sok büszkeség, főleg mikor Péterrel gyors, 30 percen belüli köröket illetve 1 órán belüli két köröket futottunk.

De a legbüszkébb arra vagyok, hogy 2015 augusztusában egy esős napon a második körben kitaláltam, hogy elmegyek egy harmadikra, aztán a negyedik is meglett, egyedül.

Visszatérve a jelenbe, futottam már Bernivel , még félmaratont is, de emlékeim szerint a geogós kör volt az első közös körünk a szigeten. Végig is futottuk, ahogy illik.:) De hol folytassuk?

Bár többet kellett utaznunk, a maradék két túra közül engem jobban csábított a Csillaghegy-Békásmegyer közti oda-vissza. A budai hídfőnél aztán majdnem véget is ért az aznapi sportolás, mert kissé figyelmetlen voltam és felszálláskor a Hév kapaszkodójába ütöttem a térdkalácsom, de mikor Békásmegyeren leszálltunk, már híre-hamva sem volt a fájdalomnak.

A futást Békásmegyeren kezdtük, a kerékpárúton Átfutottunk Csillaghegyre, majd vissza a kezdőpontra.

Bírtuk volna még, ha máshogy nem, túrázva, de a Várban már egyikünknek sem volt kedve tekeregni. Na majd legközelebb.

Ezzel az októberi móka véget is ért volna, ha a tavalyi WTF Buda után nem fogadjuk meg, hogy ezt egyszer, aztán még ki tudja hányszor meg kell ismételni. Igaz, erről még Gergővel állapodtunk meg, de a verseny napján ő nem ért rá, ezért egy új futótárssal, Mónival vágtunk a 10 km, aszfalt távnak.

Praktikus okokból a rajtszámot már csütörtökön felvettük, így vasárnap csak a versenyre kellett koncentrálnunk.

Elbuszoztunk a Szépjuhászné büféhez, közben pedig jól megbeszéltük, hogy egyikünk sem akar 5 km-t hegynek felfelé futni és mivel a két órás szintidő gyalogolva is simán teljesíthető, a 10 km-t akár végig is sétálhatnánk.:)

Mielőtt a csomagjainkat leadtuk volna a ruhatárba, átgondoltuk, mit vigyünk magunkkal illetve mi tűnik a legpraktikusabb öltözéknek. És ekkor történt a tragédia. Móni kiszúrta, hogy kétféle futócipő van rajtam.:D Az egyik lábamon egy kék Asics, a másikon egy fekete Brooks.

Nem volt nehézmegfejteni, hogy történhetett ez a galádság. Mostanában az előszobai szék alatt tartom a két futócipőt, ami alapesetben rendben is lenne, de aznap valahogy figyelmetlen és/vagy szórakozott lehettem, így művészi módon a középső két cipőt húztam ki.:)

Kb. két percig nevettem és „sopánkodtam”, hogy idefelé a fél város rajtam röhögött, de nem volt mit tenni. Egyébként kényelmi szempontból így is tökéletes volt.

10 előtt felsorakoztunk a rajtvonalnál és négy részletben – mi az utolsó turnusban – elrajtoltunk.

Kényelmes kocogással kezdtünk és ez olyan jól ment, hogy nem is nagyon akartunk rajta változtatni.

1 km… 2 km… És még mindig futottunk, közben pedig egymás után értük utol az előttünk haladókat. Ennyit jelent, ha a lábunkon kívül az eszünket is használjuk?

2 km-nélmegbeszéltük, hogy a 3. km-ig (amit felalkudtam 3,1-re) futunk, aztán kicsit sétálunk. De ezután is a futás dominált, a kilátó előtti 200 méteres meredeken kívül alig volt séta.

Fent az Erzsébet-kilátó előtti lépcsőnél kishíján sikerült orra buknom, majd a fotózkodás és a „meleg” miatti nekivetkőzés után indultunk is vissza.

A 200 méteres meredek szakaszt lefelé is sétálva tettük meg, aztán futás,egy pár mp-nyirövid megállást leszámítva egészen a célig. Nyomtuk is, az ésszerűség határain belül.

2-3 km-rel a cél előtt megismétlődött az, amit tavaly nyáron Szentendrén már megtapasztaltunk: lentről már a versenyközpont hangjait hallottuk, miközben a befutó még jóval arrébb volt. De ilyen tempóval hamar meglesz az is. Így is lett.

Időeredményünk 1:18:03 lett, de ha csak a mozgással töltött időt nézzük, 5,5 perccel gyorsabban értünk célba. Ezt csak úgy „érdekességképpen” írom, mert futóversenyen se állítják le az órát, ha valamiért meg kell állnunk.

Megkaptuk a kiválasztott ruhát, én egy hoodie-t, aztán a szokásos Redbullt és a két palacsintát, majd mikor kinézelődtük magunkat, hazafelé vettük az irányt.

Azt már a tavalyi verseny után elhatároztam, hogy ide versenyen kívül is vissza fogok jönni, és az idei verseny ezt a vágyam csak megerősítette. Szintes terepen úgyse nagyon szoktam edzeni, pedig nagyon rám férne. Remélem, ezúttal sikerül is megvalósítanom. De semmiképp sem egyedül! A szigeten, Városligetben még csak-csak elfutkározom egyedül, de a János-hegy már az én látásomnak is sok lenne.:)

Köszönet Berninek, Móninak mindenért, mindkét hétvégi program szuper volt.

Budapest, 2021. okt. 16., okt. 24.

Egy tökéletes verseny

Az idei versenyszezon bűvös száma a 10 lett, ennél hosszabb távon nem indultam, igaz, rövidebben sem. Jó lenne már kitörni ebből a monotóniából, de a hosszabb táv továbbra is várat magára.

Nem siettem el a nevezést az idei Spar 10 km-es versenyére, futótárs hiányában nem is lett volna sok értelme, De idén valahogy mindkettőt csak halogattam. Mi történt velem? Elszállt a lelkesedésem?Remélem, azért még nem.:)

Egy ismeretlen futó, Andi jelentkezett kísérőnek, de mint már annyiszor, ezúttal is mélyvizeset játszottunk, mivel 45 perccel a verseny rajtja előtt találkoztunk először.

A villamosmegállóból elsétáltunk az ELTE Lágymányosi Campusához, megszabadítottuk volna magunkat a fölösleges ruháktól, de a csípős hideg és a kellemetlen szél miatt ez mindössze a dzseki lett, a póló mellett az aláöltöző is maradt, csak helyet cseréltek.:)

De ekkor már sejtettem, bármilyen hűvös is a szél, fázni biztos nem fogunk, mivel Andi rákérdezett, ha úgy érzi, tudnék gyorsabban is futni, rugdoshat-e, én pedig igent mondtam.

Beálltunk a 2-es rajtzónába és ahogy a versenykiírásban meg volt írva, 9-kor elrajtoltunk, több hullámban.

Meglepődtem, de örültem is a szakaszos indítás visszatérésének, mert a rajt utáni első métereket leszámítva végig tiszta pályán futhattunk.

Az útvonalat már majdnem úgy ismerem mint a tenyerem, így csak a futásra és a körülöttünk haladókra kellett figyelnünk. Nyomtuk is, talán még jobban is mint ahogy én gondoltam, de simán bírtam. Kérdés, hogy meddig.

2 km-nél 6:20-as volt az addigi átlagunk és ez a 3. km-re sem változott. Ha ezt a végéig tudnánk tartani, óriásit javítanánk a Wizz Air 1:08:01-es idején.

Az első frissítőpont előtt egy apró „műszaki” hiba miatt 10-15 mp megállás, majd a frissítő, amit jó szokásom szerint itt is kihagytam, de a 6:30-as átlaggal is simán kiegyeztem.

Ezután már nem minden km-nél jött helyzetjelentés Anditól, vagy egyszerűen csak átsiklottam felettük, de tudtam, éreztem, továbbra is jó a tempónk. Hiába vártam a holtpontot, a fáradást, vagyis dehogy, várta a fene, csak nem akart megérkezni.

Az időjárás végig kellemesen hűvös volt, a rajt előtti erős szél „eltűnt”, ilyen körülmények között öröm volt futni.

Átfutottunk az Alagúton, majd hamarosan jött a frissítő, amit a hidegre való tekintettel másodszor is ki akartam hagyni, de Andi nem engedte. Eredetileg csak ő akart inni, de aztán „erőszakkal” a kezembe nyomott egy pohár izót és rámparancsolt, igyam meg.:) Továbbra sem voltam szomjas, de tudtam, igaza van.

Na még 3-3,5 km és megvagyunk! Ráadásul itt már a cél felé futottunk. Elkezdtem sietni, hogy minél hamarabb, minél jobb idővelteljesítsük a 10 km-t. És a vége előtt 1 km-rel jött az igazi meglepetés! Egy futótól elcsíptem egy mondatot: 57-58 perc körül járunk. És mivel a rajt után mi is hamar átléptük a chipszőnyeget, nekünk se lehetett sokkal több. Lehet, hogy 1:03-1:04-es időnk lesz?

Hát persze, hogy az utolsó 1000 méteren még jobban odaléptem. Futottunk is egy 5:50-es ezrest, a befutóidőnk pedig 1:03:17 lett. Néztem is nagyokat, mikor az sms-t megkaptam.

Hazafelé a villamoson és buszon volt időm gondolkodni, minek köszönhető ez a váratlanul jó idő. Andi fenyegetésének, hogy ha túlzottan andalgósra venném a futást, rugdosni kezd? Vagy a remek futóidőnek? Szerintem inkább az utóbbi, de futótársamnak is komoly szerepe lehetett benne. Köszönet érte. Szuper futás volt!

Budapest, 2021. okt. 9.

Bicikliztem... Bicikliztem...

Bicikliztem… Bicikliztem…

Nem véletlenül választottam bejegyzésem címének kedvenc sebfertőtlenítőreklámom első szavait, ugyanis hosszú kihagyás után vasárnap újra bicikliztem! De hogy a hétvégi program teljes legyen, előző nap futottam egy félfélmaratont, újra a Balaton partján.

Az egész úgy kezdődött, hogy zamárdi futótársam, Móni első közös versenyünk előtt bedobta, hogy a hónap végén futhatnánk együtt Balatonszemesen a Balaton-parti Futónapon is. Mi mást tehettem volna? Igent mondtam. De a nevezéssel azért bevártuk a Dm Balaton Runt. Ki tudja, a verseny után is akarunk-e még együtt futni?:)

Arra már nem emlékszem, hogy sikerült a zamárdi10-es, de 3 héttel később ott álltam a rajtnál, újra csak Mónival.:)

A rajtlistát böngészve örömmel fedeztem fel, hogy volt gimnáziumi osztálytársam is indul a versenyen. Azt tudtam, hogy Ági is fut, de hogy ugyanarra a vidéki versenyre megyünk… Így aztán gyorsan, kényelmesen utazhattam Balatonszemesre, köszönet érte Ági barátainak, Józsefnek és Katinak. Kár, hogy a verseny utáni közös fotót elfelejtettük.:(

Felvettük a rajtcsomagot, majd mikor Móniék is megérkeztek, átpártoltam hozzájuk.

Pólót váltottam, megszabadítottam magam a hosszú futónadrágtól, bár ekkor még kissé hűvös volt, de bíztam az időjárásban és a futás melegítő erejében.:)

A bemelegítést a magam és a körülöttem állók érdekében most is ellinkeskedtem, majd pontban 11-kor elrajtoltunk.

Móni emlékei szerint két „kör” várt ránk, de menet közben kezdett gyanússá válni, hogy ez bizony csak egy lesz.

A pálya egy cseppet sem volt egyhangú. Futottunk betonon, egy viszonylag hosszú füves szakaszon, közvetlenül a Balaton mellett, de annyira, hogy némelyik lépésnél már azt éreztem, tőlem jobbra kezd lejteni a talaj, máskor pedig kissé távolabb a víztől. De akármilyen is volt, nekem nagyon tetszett.

A táv második felét már kevésbé élveztem, szerintem itt már türelmetlen is voltam, ezért szaporábban kezdtem szedni a lábam. A kocsiban aztán meglepve olvastam, hogy gyorsulásról szó sem volt.

Fáradtan, naptól vörös arccal értünk vissza a rajtközponthoz, de utóbbin már meg sem lepődöm, ezeken a meleg, napsütéses futóeseményeken valamiért mindig elpirulok.:)

Időeredményünk nem túl fényes , 1:14:52 lett, de előbb-utóbb csak visszagyorsulok, versenyen is.

A célban ettünk, ittunk, készítettünk pár fotót, aztán irány a vízpart! Leültünk a fűbe és azon tanakodtunk (na jó, inkább beszélgetés volt), bemenjünk-e a vízbe. Én készültem, de ahhoz nem voltam elég bátor, hogy nyakig megmártózzam. Így ezúttal is csak kb. térdig áztattuk, hűtöttük le a testünket, de ez is szuper volt. Mint ahogy a verseny és az egész nap is. Folyt. köv. Mónival a következő versenyen, Siófokon vagy máshol.

De a hétvégi sportprogram ezzel még nem ért véget. Várt rám a vasárnap és az első közös tandemtúrácska Bernivel.

Az elmúlt hetekben többször is futottunk együtt a Városligetben és mivel Berni nagy kerékpáros, bedobtam, ha már elkezdtük gyűjteni a geogós pontokat, mehetnénk biciklis körökre is. Az utóbbi években úgyis ritkán szálltam nyeregbe, szóval rámférne.

Az első közös tandemezés mégsem Geogo, hanem a Runaway és az Atryum Fashion City biciklis instant köre lett.

A hosszabb, 40 km-es távra neveztünk, ami egy Margit-sziget-Szentendre-Margit-sziget kört jelentett, de mivel elsőre csak két órás tandembérlést sikerült intézni, a rajt előtt átirattuk 15 km-re. Így csak a Hajógyári-szigetig kellett eltekernünk és vissza.

Az Atryum Fashion Cityben felvettük a technikai pólót, egy fotó a bolt előtt, majd elvillamosoztunk a Margit-szigethez, ahol a biciklink és a rajt- illetve célkód volt.

Indulás előtt egy tesztkör a szigeten, majd visszaérve a szökőkúthoz beolvastuk a QR-kódokat, biciklire pattantunk és nekivágtunk a „hosszú” útnak. De hogy hűek legyünk az igazsághoz, ez a pattanás (nem az arcunkon) csak a táv második felére volt igaz, az első indulások elég döcögősen mentek.

Eltekertünk a sziget túlsó végére, majd jött az első leszállás, mivel a szűk, két 90 fokos kanyarral „tarkított” folyosón, ráadásul felfelé, nem lett volna biztonságos nyeregben maradni.

Átgurultunk Budára, a zebra miatt ott újabb leszállás, aztán irány észak, egészen a K-hídig, ami a Hajógyári-szigetre visz be. Kár, hogy váltakozó irányú közúti forgalommal, nem is kicsivel, középen egy használaton kívüli villamossínnel. Így aztán a járdán tóltuk be a biciklit.

Eltekertünk a QR-kódhoz, attól kb. 100 méterre leszálltunk és Berni otthagyott, hogy a hazautat oldjam meg magam.:)

De a valóságban csak a QR-kódig sétált el, ott viszont olyan sokáig időzött, hogy már tényleg azt hittem, világgá ment.:) Pedig csak a kód beolvasásával akadt egy kis probléma.

Indulhattunk vissza! De a kötelező leszállásokat „hazafelé” sem úszhattuk meg. Még szerencse, hogy ekkorra már úgy ment mint a …

Mindhárman, Berni, én és a tandem is épségben értünk vissza a Margit-szigetre, de efelől indulás előtt sem volt kétségem.

Az Atryumban megkaptuk a befutócsomagot, kint még egy fotó az elektromos tesztautóval, majd azzal búcsúztunk el (na jó, ezt már korábban letisztáztuk), hogy a következő biciklis túra valamelyik pesti patak (vagy patakok) környékén lesz, a Geogo jegyében.:)

Balatonszemes, Budapest, 2021. szept. 25-26.

Irány Zamárdi!

Nem mostanában, 2019 novemberében történt, hogy a járvány előtti utolsó vidéki futóversenyen jártam. Három vidéki túra azért 2020-ban is volt (Bartina, Margita, Prédikálószék), de futás csak Budapesten illetve Budapest közelében. Szeptember első hetében végre eljött az idő, egy negyedmaratoni futás erejéig „kiszabadultam” a Fővárosból.

Az Ötpróba-sorozat szeptemberi programját böngészve jellemzően csak vidéki, leginkább Balaton-parti eseményeket találtam, budapesti verseny talán csak az Aldi Női Futógála volt. Csábított a gondolat, hogy copfot fonok, fonatok a hajamba, szerzek valahonnan egy futószoknyát, esetleg egy rózsaszín futópólót, de túl sok nyűg lett volna mindezt összeszedni, ezért a könnyebb utat választottam: kiírtam néhány futóeseményt, hogy ezek valamelyikére keresek kísérőt és mivel a DM Balaton Run 10,5 km-es távjára jelentkezett Móni, ennélmaradtam.

A verseny előtt pár nappal Felvettem a gazdag rajtcsomagot, szombat reggel pedig irány a déli part!

Mehettem volna egyedül is, de az egyszerűség kedvéért kísérőt kerestem, találtam, így Magdival utaztunk Zamárdiba és vissza.

Leszállva a vonatról rögtön megejtettük a verseny előtti bemelegítést, mivel a szabadstrandig, ahonnan a verseny rajtolt, egy jó kis sétát kellett megtennünk.

A versenyközpontban nézelődtünk kicsit, végigkóstoltuk, amit lehetett, majd futótársam megérkezéséig leültünk a partra napozni, a vizet bámulni.

Mónival itt találkoztunk először, ezért rajt előtt leteszteltük, tudunk-, akarunk-e egyáltalán együtt futni.:) A jelek, na meg a megtett méterek arra utaltak, igen!

Beálltunk a rajtzónába, indulás előtt még egy szelfi, aztán 11:15-kor nekivágtunk az első 5,25 km-es körnek.

Végig a Balaton mellett, annak közelében futottunk, de a vizet – remélem, jól emlékszem – nem mindig láttuk.

A kör első harmadában egy kavicsos sétányon futottunk, a középső részén aszfaltos úton, majd a végéhez közeledve visszatértünk a kavicsra, de komoly nehézséget egyik sem jelentett. A nagy meleg annál inkább! Ehhez képest a kulacsomba töltött vízből egy kortyot sem ittam.

És hogy miért volt nálunk a folyékony frissítő, egy flakon vagy épp egy pohár?

Ezen a versenyen végre, végre teljesen száműzték az eldobható műanyagpoharakat. A rajt előtt a versenyközpontban felállított tartályokból mindenki feltölthette a saját kulacsát, flakonját, futózsákját a kívánt folyadékkal és a frissítőállomáson csak utántöltésre volt lehetőség.

Lement az első kör, majd a második is, a tempónk szép fokozatosan lassult, de ez nem igazán zavart, remélem, Mónit sem, egyszerűen csak élvezni akartam a futást és célba érni. Ez a rajt után 1:14:34-cel meg is történt.

Újabb 10 km-es verseny, újabb 4 pont az Ötpróba-sorozatban, továbbra is csak futóeseményen, de ha minden jól megy, hamarosan túra és bicikli is lesz!

Megkaptuk az érmet, egy jó hideg ízesített sört, ami itt sem sokáig hűtötte a kezemet, majd pár fénykép Mónival, Magdival és Anikóval. Én meg alig vártam már, hogy meglegyünk és kicsit eltávolodjunk a versenyközponttól, mert a saját beszédemet is alig hallottam.:)

Mikor mindennel megvoltunk, elbúcsúztunk futótársamtól, de még nem a vasútállomásra – ami igazából „csak” megállóhely:D – mentünk, hanem a partra. Leültünk a fűbe, beszélgettünk, napoztunk és sajnálkoztunk, hogy nem hoztunk magunkkal fürdőruhát, pedig mindhárman nagyon gondolkodtunk rajta…Végül a lányok csak bementek, a második turnusban pedig én is.:)

Jó lett volna beledobni magunkat a hűvös vízbe, de tudtuk, hamarosan vonatra kell szállnunk és bármilyen meleg is az idő, a ruháink ennyi idő alatt nem száradnak meg.

Köszönet ezért a szuper napért mindenkinek. Magdinak, Móninak, Anikónak és persze Anettnek, Ágotának, akikkel a verseny előtt és után is összefutottunk. Szuper nap volt! Folyt. köv. a hónap végén Balatonszemesen, újra Mónival.!

Zamárdi, 2021. szept. 4.

Eső vagy napsütés?

2014-2020 mérlege 6 félmaraton, tavaly pedig 10 km, de ahogy végiggondoltam, az elmúlt 7 évben a szeptemberi Budapest Félmaratonon esős versenyünk egyszer sem volt. Idén viszont megvolt rá az esély, hogy a délben rajtoló 10 km-es futam résztvevői egy jó kis zuhét kapnak a nyakukba.

Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de idei futótársammal, Bernivel mi is az indulók között voltunk.:)

A rajtközpont idén is az ELTE Lágymányosi Campusánál volt és ezúttal Anyu és a szommszédunk, Éva is velem tartott.

A találkozót 11-re beszéltük meg Bernivel, így a rajtig bőven maradt időnk beszélgetni, pár szót váltani a sok ismerős futóval és napozni. Csak épp a baseball sapkám maradt otthon…:(

Érkezéskor még azt gondoltam, nagyon hosszú lesz ez az óra, de sokkal hamarabb eltelt, mint ahogy vártam.

Pár perccel dél előtt beálltunk a rajtzónába, pontosan 12 órakor pedig nekivágtunk az utóbbi időben állandósulni látszó 10 km-es távnak.

Már nem emlékszem, induláskor sütött-e még a nap, de ha így is volt, az nem sokáig tartott. Az időjárással nem is nagyon foglalkoztam, sokkal inkább a tempónkra, a légzésemre, az útra, a körülöttünk futókra figyeltem.

Az útvonal majdnem (vagy tökéletesen?) megegyezett a tavalyi verseny útvonalával, ami a futást, számolgatást egyszerűvé, kiszámíthatóvá tette, de az igazat megvallva én elég hamar beleuntam. 4-5 km-nél, mikor legtávolabb voltunk a rajtközponttól, legszívesebben megálltam volna, de ebben 3 tényező is gátolt: nagyon messze volt a rajt és csak magunkkal szúrtam volna ki, ha vissza kell sétálni, nem akartam elrontani Berni versenyét, ráadásul a célban vártak rám. Így aztán bevettem a „nem foglalkozom vele” tablettát és futottam tovább.

A Lánchíd környékén, talán már előbb is, az eddigieknél is sötétebb felhők jelentek meg az égen és hamarosan el is kezdett potyogni az eső. Na most mi lesz? Úgy mint a Vivicittán egy perc múlva eláll vagy rázendít és az esti fürdést egyből letudhatjuk?

Sajnos/szerencsére előbbi történt: egy-két perc múlva elállt, de az sincs kizárva (hazafelé egész szép kis tócsák voltak a körúton), hogy mi futottunk ki a felhő alól.:)

Az Alagút idén sem maradhatott ki, itt aztán végképp nem esett se eső, se hó, majd ezt elhagyva rákanyarodhattunk a hosszú célegyenesre.

Nem tudom miért,de itt szinte mindig gyorsabbnak tűnik a futás. Szépen fogytak is a hidak (Erzsébet, Szabadság, Petőfi), végül az utolsó nem híd, a versenyközpont, majd Péter Attila hangja is „elérkezett”, egyre hangosabban.

Ugyan nem nagy idővel, de a kitűzött célt elértük: a K&H 1:08:34-es időeredményét 33 másodperccel „túlszárnyaltuk és ezzel megvan a Tízesmánia, 4 egymást követő évszakban 4 10 km-es BSI-s verseny. Ha már a következő félmaraton továbbra is várat magára, ennek is örülni kell. Örültem is!

Megkaptuk a befutócsomagot, én a hideg ízesített sört egyből felhajtottam, majd pár fotó Krisztivel, akivel már a rajt előtt is találkoztunk, majd mikor kiörömködtük magunkat, indultunk is haza, hogy a Forma-1-es Belga Nagydíj rajtjára hazaérjünk. Arról, hogy az autóverseny milyen izgalmas volt, majd máskor mesélek.:)

Köszönöm Berni, hogy velem tartottál, a tavaly augusztusi Moonlight Run és a sok-sok szigetkör után itt is jót futottunk.

Budapest, 2021. aug. 29.