A múlt havi rövid budapesti biciklis kirándulást megelőzően csak futóversenyeken illetve erdei túrákon gyűjtöttem az Ötpróba-pontokat, viszont a szeptemberi 15 km-es tandemkerékpáros városi kör teljesítésével az események kicsit felgyorsultak. Biciklis pilótám, Adri nagylánya ugyanis szintén lelkes pontgyűjtő és ami még ennél is fontosabb, október 23-ra már megvolt a nevezése a 8 órai sárkányhajóedzésre.
Itt a vissza nem térő alkalom! Ennél egyszerűbben nem is gyűjthetném be az evezésért járó 1 pontot és Adri, na meg Boró által a logisztika, a helyszínre jutás, beszállás is sokkal egyszerűbben megoldható.
Közösen sétáltunk be a Népszigetre, majd miután a parton megkaptuk az oktatást és a mentőmellényt, 20, immár teljesen „vérprofi” sárkányhajós szállhatott vízre, hogy az Újpesti-öbölben két kört evezzen.
Gyerekként és felnőttként is ültem már kenuban illetve más lapáttal hajtható alkalmatosságban, de gyakorlott evezősnek azért nem mondanám magam. Szerintem ez látszott is a technikámon, de gyanítom, voltak ezzel így még páran.
Próbáltam követni a dob ritmusát, a vezénylést illetve figyeltem az előttem ülő lapátját és aszerint evezni, de néhányszor azért megesett, hogy a levegőben előrevitt lapát „megakadt” a vízben, így én és valószínű a mögöttem ülő sem úszta meg teljesen szárazon.:)
Megtettük az első kört, aztán a harmadik kilométert is, majd az utolsó ezresen jött a verseny, mivel néhány csapattagban nagyon buzgott a versenyszellem. Nyomtuk is keményen, ki erősebben, ki kevésbé erősen. Így aztán az előzőekhez képest a negyedik hossz jóval hamarabb meglett. És még győztünk is! Nekem pedig megvan a negyedik sportágam! Aztán hogy az ötödik melyik lesz… Úszás? Abban „különösen jó” vagyok.:) Vagy hegyikerékpár tandemmel?:)
Visszaérve a stéghez azért örültem, hogy megcsináltuk, borulás nélkül, de a parton hosszan elgondolkodtam azon, milyen jó is lenne sűrűbben, akár rendszeresen vízre szállni, evezni, erősíteni a felső testet.
Ezután Adriék elkísértek a nevezőasztalhoz, elbúcsúztunk egymástól, én pedig ott vártam meg futótársamat, Reát, aki valamelyik nyári vagy őszi verseny után írt, hogy egyszer ő is szívesen futna velem.
Első feladatunk az volt, hogy új rajtszámot szerezzünk nekem vagy legalizáljuk, hogy rajtszám nélkül fogok futni, mivel az eredetit „ügyesen” otthon hagytam. Hogy sikerrel jártunk-e, az a fotókon jól látható.:)
Biztonsági okokból – és mert nem akartunk sietni – a rajtzóna végére álltunk, onnan rajtoltunk, talán az 5. vagy 6. szektorból. És ha már a biztonságnál tartunk, Rea elmondta, az újpesti vasúti hídnál lesz lépcső is és mivel futás közben – különösen a lefelé vezető – nagyon el tud bizonytalanítani, magamhoz vettem a botot is, természetesen összecsukva.
Pár száz métert futottunk a szigeten, majd egy emelkedőn fel a hídra és máris a sínek mellett jártunk, biztonságosan, kerítéssel elzárva a vonatoktól, jó hosszan. Szerencsére itt még egyirányú forgalom volt, nagyon nem esett volna jól, ha ezen a szakaszon "ömlik ránk" a félmaratont futók népe.:)
Átérve a budai oldalra észak felé vettük az irányt és futottunk, egészen a fordítóig. Nem mondom, hogy az út futásra alkalmatlan volt, közel sem, de azért sprintelni sem itt szerettem volna.
Nagyon sok biztatást kaptunk, főleg akkor, mikor elkezdtek szivárogni a félmaratonisták illetve azok a 11,5 km-t futók, akik már visszafelé jöttek. Nagyon sok ismerős volt köztük, de kis segítség után csak szeptemberi futótársam párját, Ágit sikerült felismerni. Ekkor tettem „kötelező olvasmánnyá” az eredménylistát, hogy megtudjam, kivel találkozhattam még a versenyen. Hát… Volt pár ismerős név.:)
Nem tudom, pontosan hol, de már túl a Római-parton eljött végre a fordító, innen már fogyni fog a ránk váró út. Pedig az első métertől ezt tette. :D
A verseny második fele jóval ingerszegényebb volt, ekkor már nagyon a befutóra koncentráltam, szerettem volna minél előbb célba érni. Nem mintha annyira elfáradtam volna, inkább kezdtem belefáradni, beleunni a kicsit nehézkes terepviszonyokba. Pedig hol volt ez az igazán nehéz körülményektől?
Felfutottunk a hídra, majd bekanyarodtunk a szigetre és már csak pár száz méter várt ránk. Lépcső meg egy szál se. Se oda, se vissza. Potyára vittem magammal a botot? Közel sem. A verseny első felében, mikor nagy volt a szembejövő forgalom, rendkívül hasznos volt, így csak egy-két futó akart nekünk jönni.:)
Az időeredményünk 1:26:19 lett, de ez különösebben egyikünket sem hatotta meg, mivel az elején tisztáztuk, semmilyen időcélt nem tűzünk ki.
De az aznapi mozgás ezzel még nem ért véget. Rea férjével és nagyfiával Elsétáltunk (újra) a vasúti hídig és onnan Újpest-városkapuig, hogy a 11,5 km-t levezessük, na meg hogy metróra illetve buszra szálljunk.
Végül óriási köszönet Adrinak és Borónak, Reának, Zolinak és Nimródnak, jó kis sportos délelőttünk volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése