A negyedik

2021 első három hónapja a futást tekintve kuka volt, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor jutottam ki a szigetre. A fordulópont március legvégén jött el, mikor végre”eszembe jutott”, hogy van nekem egy 200 méter hosszú betoncsíkom a ház mögött, amin tavaly tavasszal futkároztam. Nézzük meg, ott van-e még!

A mustra olyan jól sikerült, hogy pár nap alatt a 200 méteres egyenesből egy 550 méteres futókör lett, amin nem kellett állandóan forgolódnom, futhattam folyamatosan, akár kilométereken át.

És ha már ilyen szuper futópályám lett, tervezgetni kezdtem, mi legyen a nyári, őszi versenyekkel. Addigra csak elcsendesedik a járvány.

El is határoztam, hogy júliusban, a Vivicittán megpróbálom a félmaratont. Csak épp azzal nem számoltam, hogy a kondim, ami ekkor erősen a béka feneke alatt volt, nem úgy fog javulni, ahogy én elképzeltem.

Így aztán 10 km-re neveztem. A futótársam Réka lett, immár a negyedik alkalommal. Futottunk 10 km-t a Sparon, 30-at Dunavarsányban, ami végül 20 lett, mert a második kör végére annyira beleuntunk a futásba, hogy a kör végén kiszálltunk és ittunk inkább egy jéghideg gyümölcsös sört, legutóbb pedig a 2019-es Öböl fm-en indultunk.

Mivel a reggel a félmaratonistáké lett, mi a lehető legjobb időben,délben rajtoltunk, kellemes, 35 fok körüli melegben. Nagyobb is volt a zabszem mint egy „normál” verseny előtt.

Mint az utóbbi versenyeken mindig, most is a 2-es rajtzóna végére álltunk, közvetlenül a szalag elé és ott vártuk a déli harangszót. És persze a rajtot. Ekkor váratlan dolog történt. A szalagokat felszedték és az egész mezőnyt egyszerre indították el…:)

Szerencsére így is hamar kikeveredtünk a tömegből és hogy az elején letudjuk az egyetlen „komoly” emelkedőt, felfutottunk az Árpád hídra, majd átérve a pesti oldalra, a Népfürdő úton folytattuk. Megkerültük a Duna Arénát és futottunk is vissza a hídhoz, aztán tovább dél felé.

A hőség már-már elviselhetetlen volt, csak úgy sugározta a meleget az aszfalt, de a futás így is ment, igaz, csigatempóban.:) Talán mégse olyan reménytelen a helyzet?

Két kilométerenként voltak a frissítőpontok, de mi az első kettőt kihagytuk. Viszont a harmadikat Réka már nem engedte. Szívesen felszenteltem volna a kulacsom, amit először vittem futóversenyre (erdei túrán már járt), de meglepetésemre a végre száműzött műanyagpoharak helyett papírpoharakba adagolva kaptuk a vizet. De legalább sikerült letesztelnem, hogy a kulacstartó övvel is lehet futni.

A két híd között, 5-6 km körül kezdtem számolgatni, mennyi van még hátra. A táv felénél? Hát Ez nem túl biztató…

A 6. km táján kétszer is elkezdett potyogni az eső. Reménykedtem, hogy kapunk egy hűsítő záport a nyakunkba, de 0,5-1 percnél egyik sem tartott tovább. Annyi jó azért volt benne, hogy az aszfaltra hullott víz tovább „füllesztette” a levegőt.:)

Szintén itt - úgy látszik, minden a 6. km-nél történik – kértem Rékát, hogy sétáljunk kicsit. Ez mindig veszélyes mutatvány, mert nagyon nehéz újraindulni, de szerencsére előbb-utóbb mindig „felébredt” bennem a lelkiismeret, mégse kéne végigsétálni a maradék 4 km-t.

Lassan, de fáradtan a Margit hidat, majd a szigeti bejárót is elértük, innen már gyerekjáték az út. Ha nem sütne a nap, akár egyedül is elfutnék a bringósig, onnan pedig gyerekjáték a cél. De Rékával azért biztonságosabban értünk oda.

Péter Attila hangja, de más speakereké is valahogy mindig megtáltosítjaaz embert, pláne mikor a cél felé közelít. Így voltam ezzel én is.

Rákanyarodva a szigeti belső útra futni, sprintelni kezdtünk. 100-150 méter sprint szerencsére még belefért.

Időeredményünket le se merem írni, 1:17:37 lett, de legalább nem lesz nehéz jobbat futni a K&H-n.

Végül köszönet Rékának, hogy bevállalt velem egy újabb versenyt. Remélhetőleg az ötödikre sikerül visszanyerni korábbi formámat és újra 1 óra körül futjuk a 10 km-t.

Budapest, 2021. júl. 11.