Előszilveszteri túra a Mátrában

Mindig a Facebook…… Folyton elém dob egy túrát, máskor futóversenyt, aminek nem lehet ellenállni. Hol a Hótaposó túrát, aminek első Szénás körömet köszönhettem, hol Adri kedvenc mátrai túráját a Havasra.

Nem kellett sokat gondolkodnom, akarjak-e menni. Első lépésként megkérdeztem, mennyire vakos a terep és miután Adri megnyugtatott, egy nehezebb szakaszt leszámítva jól járható az út, jelentkeztem.

Mivel a résztvevők jó része Budapesti vagy Pest környéki, az oda jutást tele kocsi rendszerben oldottuk meg. Köszönet Daninak a kényelmes utazásért.

Gyöngyöspatához közeledve az ismerős feeling is megvolt. A település előtti kanyargós hegyi úton olyan érzésem volt, mintha a Mecsekben járnánk és Magyaregregy felől mennénk fel Zobákpusztára és onnan a Kövestetőre.

A Nagyvárosba az idei Karácsony sem hozta el a havat és útitársaim szerint komoly hóra a Mátrában sem számíthattunk, de titkon azért bíztam benne, hogy 300-400 méter felet – annál biztos feljebb megyünk – fehér lesz a táj.

De ha havat nem is nagyon láttunk, ködöt annál többet.😀 Odafelé az autópályán és a túrán végig. Sok fotó nem is készült és azokból is csak egyet teszek fel, a többit Adri készítette a következő nap, már tiszta időben.

Indulás előtt a helyi kántor röviden bemutatta a gyöngyöspatai Kisboldogasszony-templomot, annak történetét és a híres Jessze oltárt, majd nekivágtunk a túrának.

A bemelegítő falusi séta és a szőlők melletti lankás emelkedő után bevetettük magunkat az erdőbe.

A terep tényleg jól járható, néhol kicsit bukdácsolós volt, de komoly nehézséget nem jelentett.

Adri már a túra előtti napokban megírta, hogy több kísérőm lesz, akik egymást fogják váltani.😀

Jó sokan voltak, mindenki nevét tudtam, de így utólag csak Klaudiát, őt már korábbról ismertem, egyik útitársamat, Beát és Robit ismerném meg, akinek a hangja nagyon hasonlít egy pesti futóhoz, akivel a MAC-ban szoktam találkozni.

Többször megálltunk, az elől haladók bevárták a lemaradókat, míg nem egy „ünnepi” pillanatban, egy forrás mellett és egy elpusztult róka közelében – már ha jól értettem és nem valaki hülyéskedésének „áldozata” lettem – elhangzott a régen várt kérdés: ki kér pezsgőt?

Mi van? Pezsgő most? Itt? Ja, hogy előszilveszteri túra? De amolyan gyengített szíverősítőnek is nevezhettük volna, mert ami ezután várt ránk, ahhoz elkellett a pálinka.😀

Egy nagyon meredek, hosszú emelkedőt kellett megmásznunk, de itt nem csak a szinttel, hanem a (vissza)csúszásveszéllyel is meg kellett küzdenünk. Lépésről lépésre, máskor néhány méteres szakaszokban haladtunk, a pihenőkben olykor még a stabil „álláspont”elérése sem volt könnyű, De Zoli, szerintem itt ő volt a segítőm, hátvédként Robi és talán még én is, vagyis a nyerő hármas remekül helytállt.

Nem volt könnyű, a pulzusom jóval szaporább volt az addiginál, de nekem nagyon tetszett ez a küzdősebb szakasz.

A meredek tetején kis szusszanás és mentünk is tovább.

Arra nem emlékszem, kiegyenesedett-e a terep, kaptunk-e egy kis haladékot vagy szünet nélkül folytatódott a hegymászás, de annyi biztos, a Havas „csúcsáig” még jókora utat kellett megtennünk, végig felfelé.

Valahol errefelé jelent meg a hó, de a milyenségét jól leírja, hogy míg a Szénás körön tökéletesen láttam a táj fehérségét, világosságát, itt a szememnek fel se tűnt, max a bakancsomnak, egy kicsit.

Hosszan, nagyon hosszan mentünk felfelé, a hegytetőig végig libasorban, a fehérbot két végét fogva, hogy ne lépjem le folyton Robi sarkát. Botladozásra ott voltak a nagy kövek, sziklák, a kidőlt fák vastag ágai, kísérőm lába nem kellett hozzá.😀

De az igazsághoz tartozik, hogy nagy bukdácsolás nem is volt, az egyenetlenségeket a nem létező egyensúlyomnak köszönhetően jól korrigáltam, csak egyszer sikerült letérdelni és egyszer letenyerelni, de ezt is csak azért, hogy a ruhámon is látsszon, túrázni voltam.😀

Eltartott egy ideig, mire a Havasra feljutottunk, de olyan kitartóan mentünk felfelé, hogy nem volt más választás, előbb-utóbb meg kellett érkeznünk az 599 méter magas hegy tetejére.

Körbe néztünk volna, ez valamennyire sikerült is, gyönyörködtünk volna a panorámában, de ez a ködön túl azért sem volt lehetséges, mert a kis tisztást, ahol álltunk, minden irányból fák vették körül. Kivágni mindet!!!

Most már csak az volt a kérdés, hogy jutunk innen le? Annak nagyon örültem, hogy nem azon az úton megyünk vissza, amelyiken jöttünk, de milyen lesz a másik?

Szerencsére ez szélesebb volt, Klaudiával egymás mellett is tudtunk haladni, így a fehérbot funkciót váltott és túrabot lett belőle. A meredek lejtőn, amin a hegyről leereszkedtünk, 2-3 lépésenként előttem+mellettem leszúrtam a földbe és míg „utolértem”, biztos lábakon állhattam.

Bevallom, nagyon jól esett, hogy a lassú hegymászós szakasz után tempósan haladhattunk. De nem a túra végéig! A hegyről már leértünk, a falu sem volt messze, mikor egy olyan sáros részhez értünk… Öröm volt rajta menni.😀

Emlékeim szerint pocsolyák nem voltak, de olyan csúszós volt és úgy ragadt a bakancsunkra, hogy a lábaink minden lépésnél nehezebbek lettek. Még jó, hogy egy idő után több nem fért rá, ezután csak az addig összegyűjtött sarat kellett cipelnünk.

Az elején még próbáltuk kikerülni, de az útmenti bozótosban még lassabban tudtunk haladni, ezért visszatértünk az útra, csúszkálni, egyensúlyozni és szorítani, hogy ne itt essünk el, mert annak beláthatatlan következményei lennének.😀

Mikor végre magunk mögött tudhattuk ezt a gyönyörűséget, jött a csoszogás és a cipőtisztítás, de ezzel csak apró részsikereket lehetett elérni, a komolyabb „mosdáshoz” pár kilométer havas túrára lett volna szükség, igazi, szép fehér hóban.

Aggódtam is, hogy megyünk így be a Tulipános házba a disznótoros vacsorára, de ahogy láttam, a házigazda, Dudás Józsi hozzászokott már a nyakig sáros túrázókhoz.

Vacsora előtt gyógynövényteával, punccsal és pálinkával kínáltak és aki járt már velem Ausztriában adventi vásáron, az nem lepődik meg, hogy nálam a puncs volt a favorit, több pohárral is megittam.

Nagyon finom volt a disznótoros és Józsi közvetlensége is tetszett, kár lett volna kihagyni.

Hosszú, élménnyel teli napunk volt, este nem is kellett altató. Köszönöm, hogy részese lehettem és a segítségetekkel végigcsinálhattam.🙂

Gyöngyöspata, 2021. dec. 30.