Versenybeszámoló helyett

Az egész a Bonyhád-Bátaszék futóversenyen kezdődött. Gyanútlanul futok Ferivel a két várost összekötő országúton, talán épp valamelyik nagy emelkedőn, mikor futotársam azzal a kérdéssel lep meg, voltam/e már külföldi versenyen, nemleges válaszom után pedig azt, hogy van-e kedvem velük menni a Garda félmaratonra, mert felszabadult egy hely.

Többször felmerült már bennem, hogy valamelyik közeli külföldi versenyre (Pozsony, Szabadka, Bécs) el kéne menni, de ennél tovább sosem jutottam. Mégsem vágtam rá egyből az igent, de minden egyes lépés közelebb vitt a válaszhoz, ami lényegében már az első pillanatban megvolt.

Az addigiaknál jobban ráálltam a 10 km fölötti távokra, ami mostanában nem olyan mindennapos mint néhány évvel ezelőtt, de tudtam, a futással nagy baj nem lehet, sokkal inkább az agymunkával. Utóbbira mégsem gyúrtam, pedig az áprilisi City Runnál nagyon bejött.

A verseny előtti nap reggel 5-kor terveztük az indulást Gárdonyból, de hogy jutok én oda? Az éjszakai járatokat nem ismerem, amúgy sem bóklásznék éjjel a megállók között, különösen olyan utcákon, ahol még sosem jártam.

Mehetnék persze taxival, de az Etele téren olyan szintű helyismeretem nincs, pláne tök sötétben, hogy a taxitól egyedül eljussak a vágányokhoz. Azt pedig nem vehetem biztosra, hogy hajnali 4 körül találok olyan embert, aki ebben kisegít.

Végső „kétségbeesésemben” megkérdeztem Feriék barátját, Tibit, akiről kiderült, hogy a szomszéd kerületben lakik, néhány buszmegállóra tőlünk, és egyből megoldódott minden.

Fájdalmasan korán, 1:30-kor ébresztett az óra, de legalább azt a kb. 3 órát sikerült végigaludni, ami aznap éjszakára kijutott. Gyors mosdás, öltözés, talán egy banánt is letóltam és már csörgött is a taxis, hogy megérkezett.

A megbeszélt helyről Tibivel és két éjszakai busszal folytattuk utunkat, egy kis várakozás Kelenföldön, fél óra vonatozás és máris Gárdonyban voltunk. Jöhetett a nagyjából 8 órányi autózás Ágival és Ferivel.

Az eső az éjszakai, hajnali órákban nem vagy csak enyhén esett, utazás közben viszont gyakran hallottam az esőcseppek kopogását a fejem felett és az ablaktörlőket se nagyon láttam pihenni.

Érdekes éghajlatú vidékre utaztunk. Riva del Gardában hasonlóan hűvöskés időjárás fogadott mint itthon, viszont az utcán mandarin-, citromfák, némelyiken még egy-egy gyümölcs is, a környező magas hegyek tetején pedig hó. Tervben volt, hogy felmegyünk, de a felvonó vagy valami hasonló alkalmatosság aznap közlekedett utoljára.

Olaszországba érve előbb Arcóba mentünk, ahonnan a verseny rajtolt, felvettük a rajtcsomagot, réteseztünk, ettünk, ittunk, vettem egy Brooks futócipőt, ugyanazt a típust, mint amit 2022 végén vásároltam Pesten, viszont itt jóval olcsóbban kínálták, és ebből még alkudni is tudtunk, mivel három pár cipőt vettünk, egy eseménypólót, mert ilyet a rajtcsomagban nem adtak és külföldi futófelsőm úgyse sok lesz, Rival de Gardában elfoglaltuk a szállásunkat, aztán elmentünk vacsorázni.

Én pizzáztam, de nem volt jó ötlet. Az ízével nem volt semmi baj, bár a közepe lehetett volna kicsit vastagabb, viszont nekem óriási volt. Pedig a felét odaadtam Tibinek, igaz, ő meg nekem a sajátja felét.😀

„Hazafelé” szívesen elnyaltam volna egy fagyit, Olaszországban még sosem tettem ilyet, de ez a következő napokra maradt.

Tartottam tőle, hogy verseny előtt nem tudok majd aludni, de az előző éjszaka néhány órás alvása és az egész napi talpon, fenéken lét elintézte, hogy magamhoz képest jól aludjak.

A félmaratoni táv 10:15-kor rajtolt, mi a 8:30-kor induló Shuttle (vagyis ingázó) busszal mentünk át Arcóba, így korán kelni sem kellett, nyugodtan megreggelizhettünk és utána még egy fogmosásra is jutott idő.

A rajtközpontban rengeteg ember, köztük sok magyar, de a verseny előtti információk, szervezési feladatok, tájékozódás alapján erre számítottam, az indulók között még ismerős neveket is felfedeztem.

10 óra körül beálltunk a rajtzónába, de nem a szokásos 2-es szektor végére, hanem a sűrűjébe, aztán pár perccel a hivatalosan meghirdetett időpont előtt elrajtoltunk.

A versenyről nem fogok írni, nem sikerült, fáradni kezdtem, bepánikoltam, hogy nem fogom bírni és az órám szerint 9,11 km-nél feladtam. „Okos” dolog volt..

Feri keresett valakit, aki elkísér a buszhoz, ami visszavisz Riva del Gardába, ő pedig tovább futott, ugyanoda, ahová én is utaztam.

Leszállva a buszról gyorsan elkaptam valakit, hogy kísérjen el a szállodába, ami ott volt a közelben, de ez valahogy nem akart összejönni, , ezért inkább azt kértem, hogy menjünk a verseny befutójához.

Megálltam a járda szélén, néhány 10 méterre a céltól illetve a két speakertől és hallgattam a szövegüket, viccelődésüket, a futók köszöntését, olykor egy-egy magyar mondatot is és a sok olé olét, talán még Ági nevét is, mikor célba ért.

Nem volt világvége hangulatom, a visszajutás, a nagyobb figyelem miatt eddig időm se volt rá, de mikor biztos helyen éreztem magam, végre nyugodtan átgondolhattam a történteket és hoztam is egy komoly döntést. Ez pedig az, hogy befejezem a versenyzést, maradnak a hétköznapi, hétvégi futások a megszokott pályáimon, egyedül, máskor kísérővel.

Ebbe bele is nyugodtam, fél, egy vagy ki tudja hány óra erejéig, aztán elkezdtem magammal alkudozni.

Hosszú, hetekig tartó egyeztetés után (vagyis kicsit hamarabb) a következő döntést hoztam: télen maradnak az edzések, esetleg a 10 km körüli versenyek, és ha úgy érzem, tavasszal megpróbálkozom a 21 km-rel, először az Öböl Félmaratonon, és hogy legyen egy kis plusz motivációm, rögtön neveztem is a versenyre.🙂 Max ha nem találok kísérőt vagy nem érzem elég felkészültnek magam, visszamondom a nevezést.

Balról vártam őket, ezzel szemben Ági jobbról jött, szinte a semmiből. Szegény, eléggé meglepődött, mikor meglátott. Elmondtam, mi történt, ő is, hogy sikerült a 2 órán belüli időeredmény, pedig a verseny elején 1-2 km-en át mi is feltartottuk azzal, hogy nekünk segített mint elő- vagy oldalvéd.🙂

A verseny előtt Ágiék sokat cukkolták tibit, az 1:40-en belüli befutóidővel, a jelek szerint nem alaptalanul, , mert 1:39-es idővel ért célba, de ahhoz képest, hogy a verseny első felében és a kiszállásomnál jó néhány percet elvesztegetett, Feri is egész jó időt ért el, valami olyat, amit én is kitűztem magunknak. Igaz, ehhez a maradék 12 km-t jól meg kellett nyomnia.

Ahogy a rajt előtt megbeszéltük, Ági elfutott Feri elé, majd mikor beértek, elsétáltunk a szállásra, majd vissza a vízhez, hogy ahogy ilyenkor illik, megfürödjünk a tóban, de csak finoman. Egyébként a tó vize nem volt annyira hideg, legalábbis a lábunknak, viszont a mély, süppedős, a talpunk alatt csúszkáló kisebb-nagyobb köveken nehéz, kényelmetlen volt a járás, időnként még a stabil megállás is. De legalább nem kellett tisztogatni a talpunkat, mielőtt a cipőt visszavettük.

Sétáltunk kicsit még a vízparton, aztán mentünk is ebédelni vagy vacsorázni, az időt nézve inkább utóbbi lehetett.

A változatosság kedvéért mindkét nap tésztáztam. A verseny napján vargányás tagliatellét, a következő nap tenger gyümölcsei spagettit, de a rákok, kagylók „felboncolását inkább Ágira bíztam. Szerintem mindenkinek így volt a legjobb, talán még a tányéron lévő állatkáknak is.

A hónap döntése után november nagy felfedezése is vasárnapra jutott. Kiszúrtam, hogy az itallapon vannak koktélok és mivel szeretem a „kutymolékokat”, nemcsak italban, rögtön kértem is egy limonchello spritzet. Egy baj volt vele, mire megjött a tészta, csak mutatóban volt a pohár alján. Így aztán a következő este is koktéloznom kellett, de akkor egy ismerős italba, Cuba librébe fojtottam a bánatom.🙂

Aznap este már fagyi is volt, 6 óra körül a 8-10 fokos utcán, de engem nem különösebben zavart, szerintem másokat sem, mert több helyen árulták.

Hétfőn? (remélem, jól emlékszem) elmentünk Varonébe és megnéztünk egy monumentális, bár közel sem a legnagyobb vízesést.

A víz 80-90 méter magasból (minden leírásban más adat szerepel) zúdult a mélybe, a közvetlen közelében óriási zúgással, alig hallottuk egymás hangját.

Ott álltunk mellette, Feri próbálta elmagyarázni, mit kellene látnom és azt hiszem, nagyjából meg is értettem, majd az egyik hídon még az alattunkelfolyó víz őrült sodrását is láttam egy kicsit.

Nem tudom, a fotók mennyit adnak vissza a látványból, de nagyon örültem, hogy közelről láthattam, hallhattam, milyen egy igazán nagy vízesés.

Visszaérve Riva del Gardába egy majdnem kerekesszékeseknek készített kerengőn felsétáltunk a Bástyához, nem számoltuk, hány 180 fokos visszafordítóval, de szerintem 20 is lehetett, míg a 10-30 méteres, enyhén vagy kicsit jobban emelkedős útszakaszokon felcaklattunk a bástyához, bár az emelkedő meredeksége olykor jóval több volt 5%-nál. Fogalmam sincs, hogy engedélyezhették az építését.😀

Az ott készített fotón négyen vagyunk, de mint látható, Ági és én csak az árnyékunkkal képviseltük magunkat.

A Santa Barbara kápolnához csak Tibi és Feri ment fel, mert oda egy köves, sziklás úton lehetett feljutni, amit szerintem simán megcsináltam volna, csak kicsit lassabban, de nem tartottam olyan fontosnak, hogy a minikirándulást 10-15 perccel meghosszabbítsuk.

Ehelyett inkább bóklásztunk a városban, a tó körül, aztán találtunk valami erődszerűséget, amit Ági felfedező hajlama miatt nem lehetett kihagyni.😀

Elindultunk felfelé. 6 lépcső, 8 lépés, 2 lépcső, 6 lépés és így tovább, a végtelenségig. Eleinte még jó minőségű, „szabványos” lépcsőkön haladtunk, aztán már nem voltak annyira kiformáltak és egyre magasabbak lettek. De mi csak mentünk felfelé, rendületlenül.

Hogy mi van körülöttünk, nem tudtam, nem is foglalkoztam vele, de mint később megtudtam, a köveken, sziklákon kívül fák, növények is tarkították az erődöt.

Időnként megkérdeztem Ágit, látja-e a vár?, erőd? tetejét, ami elmondása szerint nem tűnt nagyon távolinak, de a végcél előtt néhány méterrel lejjebb mégis leültem egy „teraszon”, hogy ott várjam meg túratársamat.

Nem voltam fáradt, de ahogy egyre feljebb értünk, úgy lett egyre hosszabb az az út, amit lefelé is meg kell majd tennünk, pedig már az eddig megtett távolság, szint se volt kevés.

Mentem már fel ilyen köves, óriási lépcsős, sziklás úton, de itt úgy döntöttem, ennyi elég lesz a jóból. Leültem egy padra és vártam. Nem néztem, Ági mikor indult, de jó néhány perc eltelt, lassan talán a fél órát is elértük és Ági sehol.

Nem pánikoltam, de azért elgondolkodtam azon, ha történt vele valami és nem tud lejönni, mit lehet csinálni. A telefon nálam, Feriéket tudom hívni, de hol is vagyunk? Ráadásul a telefon töltöttsége 30% körül volt, ezért inkább nem nyomkodtam tovább.

Többször hallottam közeledő lépéseket, de ahogy jöttek, úgy tovább is mentek. Végül Ági is megérkezett, de nem jutott fel a domb vagy hegy tetejére, pedig jó sokat ment felfelé.

Csak később, már itthon tudtuk meg, hogy Montebrione a hegy neve és világháborús vasbeton bunkerrendszer van a hegyben, szóval Ági nem járt messze a valóságtól, amikor valami erődszerűségről beszélt.

Kedden reggel kiköltöztünk a szállodából, de nem haza, hanem a tó másik oldalára, Sirmionébe mentünk, ott járkáltunk, nézelődtünk,

kávéztunk (mi tibivel caffe correttót, ettünk még egy utolsó olasz fagyit,

aztán irány haza.

De előtte volt még egy előre nem tervezett programunk. Ahogy a tó mellett sétáltunk, Feri kiszúrta, hogy 10 euróért mehetünk egy kisebb motorcsónakos kört a tavon. Vicces volt, mikor Feri felvetette ezt, de elsőre mindenki csak lapított és másodszorra se nagyon tolongtunk. De szerintem egyikünk sem bánta meg, csak színt vallani, elindulni volt „nehéz”.😀

k

A tó körüli kirándulás idején nem esett, de az égi áldást azért hazafelé sem úsztuk meg. Hogy merrefelé kezdett esni, nem tudom, de Zalaegerszegen, ahol Ágit kitettük, már kellett az esőkabát.

Későn, ha jól emlékszem 11 óra felé értem haza, merthogy Feri elhozott minket Pestre, aztán szegény mehetett vissza Gárdonyba. Köszönet a fuvarért.

Nem tudom, hogy ezek után lesz-e még olyan futó, aki el mer hívni külföldi versenyre, de akárhogy is lesz, ezen már túl vagyunk és elmondhatatlanul jó érzés, hogy Ági, Feri és Tibi befogadott, segített, ha szükség volt rá és persze elviselt. Bízom benne, hogy a magaviseletemre, a stílusomra nem nagyon panaszkodott senki.😀

Köszönök Nektek mindent. Szuper élmény volt.

Rival de Garda, 2023. nov. 11-14.