Úgy néz ki, a címadással az utóbbi időben hadilábon állok, mivel az V. Pécs-Pogány Repülőtéri Éjszakai Félmaratonról írt beszámolóm címében újra van egy kis csúsztatás. Először is a verseny 20:00-kor, 7 perccel napnyugta után rajtolt, lényegében teljes sötétségben, így ha voltak is a környéken repülők, azok árnyékát nem nagyon láthattuk. Persze az is lehet, hogy egy sem volt a közelben, mert a futóverseny előtt – a tavalyi versennyel ellentétben - idén nem rendeztek repülős bemutatót.
De kezdjük az elején! Készültem is meg nem is az idei reptéri félmaratonra. Szerettem volna újra ott lenni, mert a tavalyin is jól éreztem magam, de közben alakulóban volt a Night Run (persze csak ha ottani segítőm, Csilla lába rendbe jön) és bár történt már hasonló eset, augusztusban nem feltétlenül akartam újra két versenyen indulni. Végül mégis így történt, mindkét helyen rajthoz állhattam.
Megpróbáltam ugyan, de nem sok esélyt láttam arra, hogy egy dél-dunántúli versenyre pesti futótársat fogok találni, így egy kedves pécsi barátom, Süti segítségét kértem. Pár nap múlva meg is lett a kísérőm, sajnos nem sokáig. Betti eltörte – ha jól emlékszem – a lábujját, kb. 6 héttel a verseny előtt.:( Most aztán imádkozhattam Csilla és Betti felépüléséért, mert ha egyikük lába sem jön rendbe, két szék közt úgy a pad alá esek, hogy augusztusban nekem sem kell már versenyre menni.:) Végül semelyikük sem tudta vállalni a futást, mégis mindkét helyen rajthoz állhattam, hála a sok futóismerősnek, barátnak, a futókörökben szerzett jó vagy rossz híremnek és az önzetlen segítőknek, akik olykor ismeretlenül is bevállalják velem a futást.
A verseny napján, délután utaztam Pécsre keszthelyi útitársammal, Misivel és most olyan szerencsém volt, hogy hazafelé is jöhettem vele.
Induláskor, de még Pécsen is nagy meleg fogadott minket, de bíztam benne, hogy a rajt időpontjában már elfogadható lesz a klíma. Nagyjából így is lett, de nagykabátra nem volt szükségünk.:)
A rajtcsomagkiadó asztalnál rögtön két ismerős fogadott, bár Dorka, idei futótársam felesége eddig csak látásból ismert engem, én viszont őt még úgy sem.:) Katával viszont már jól ismertük egymást, mivel a tavalyi versenyen az ő segítségével értem célba.

Hamarosan aztán Tamás is megérkezett. Kicsit lézengtünk a rajtközpont környékén, az ötpróbás sátornál megkaptam a pólómat, beavattam a páros futás rejtelmeibe, majd 8-kor – szinte észrevétlenül, minden csinadratta nélkül – elrajtoltunk.
Úgy mint tavaly, idén is 5 kört kellett futnunk: egy 3,5 km-est lényegében végig a kifutópályán, aztán a következő 4 körben ezt megtoldottuk 900 méterrel, mivel a célkapu után meg kellett kerülnünk egy épületet, hangárt vagy ki tudja mit. Hogy a sötétben lássunk is valamit, a rajtközpont környékét reflektorral világították meg, a hosszú egyenes szakaszon pedig a középen elhelyezett mécsesek jelezték az útirányt illetve hogy melyik oldalon kell futnunk.
Közepes, olyan nem is gyors, nem is lassú iramban kezdtünk és a széles kifutópályán lényegében végig futhattuk a saját, pontosabban az én tempómat, de hamar, néhány kilométer után kiderült, hogy ez magamhoz képest sem túl gyors, olyan 6:20 körüli. Ettől a hírtől nem lettem különösebben boldog, de futottam tovább és bizakodtam, hogy idővel gyorsulni fogok.
A kifutópálya végén idén is Csuka Laci, pontosabban egy kakadu jelezte a fordítót, majd miután visszafelé is lefutottuk a kb. 1,5 km-es egyenest, egy balkanyar után jött a befutó, vagyis a kör vége, no meg a frissítés.

A verseny előtt úgy gondoltam, elég lesz a második és a negyedik kör végén frissíteni, de mint már annyiszor, az élet, a körülmények ezt is felülírták.
Először a második kör végén frissítettünk dinnyével és talán ittam is valamit (dinnyére sört?), aztán a harmadik után újra megálltunk, hogy együnk egy jó nagy falatot a lédús gyümölcsből.
A negyedik körben, annak is inkább a második felében elkezdtem fáradni, lassulni, amit az időeredmények is jól mutattak, bár ez igazából csak otthon, az eredménylistát böngészve derült ki. Számszerűsítve: a második kör 27:04-es és a harmadik 27:16-os időeredményével szemben a negyedik ideje csak 28:12 lett. Látszólag ez nem is olyan sok, de ha utánaszámolunk, kilométerenként ez 18-20 másodperccel lassabb az előzőeknél.
Ekkor már nagyon vártam a kör végét, mert közben megtudtam, hogy a frissítőponton kóla is van és elhitettem magammal, hogy ez segíteni fog. No meg vágytam is valami szénsavasra, főleg ha barna színe van, k-val kezdődik és ólával folytatódik.:) Persze a dinnye ennél a frissítőnél sem maradhatott ki.
Az ötödik kört aztán egy jó kis sétával kezdtük. Nem akartam megismételni az előző két verseny forgatókönyvét, az idő előtti befejezés fel sem merült, de egy kis sétára szüksége volt a testemnek, lelkemnek. Tamás ugyan megjegyezte, hogy ha úgy akarom, végigsétálhatjuk a maradék 3,5 km-t, de ezt nagyon nem akartam!
Megkerültük az épületet, majd mielőtt kiértünk volna a takarásából, folytattuk a futást, bár ez a tempó már a csigáéval vetekedett.:) Mindegy! Még egyszer meglátogattuk őrhelyén a kakadut, majd a szinte teljesen néptelen pályán visszafutottunk és egy balos után hamarosan a mi versenyünk is véget ért.

A 2:18:36-os időeredményünkkel nagyon nem kell, nem is lehet dicsekedni, főleg hogy az utolsó kör 33:34-es idejével kapásból eldobtunk 5-6 percet.:( Azért az elgondolkodtató, hogy ezzel az eredménnyel 121 férfi versenyzőből a 117. lettem. Szóval ha jövőre is megyek (én nagyon szeretnék), akkor még jobban össze kell szednem magam, mert a jelek szerint erős mezőny indul ezen a versenyen.
Végül óriási köszönet Tamásnak, hogy vállalta velem a futást. A tervezett 2:06-os időt ugyan jócskán alulmúltuk, mégis nagyon jól éreztem magam! És persze Misinek is jár a köszönet a kényelmes utazásért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése