Félmaraton kicsit másképp

10. Intersport Túranap és Terepfutás, 21,2 km 4:54:58 alatt, 733 m pozitív szintemelkedés

A sok futás mellett olykor más sportrendezvényen is megfordulok, sajnos nem olyan gyakran mint szeretném. A lent idézett esemény 2017 novemberében volt és ha nem jön közbe semmi, holnap újra túrázni fogunk!

A futónaptárt böngészve már többször belebotlottam a BSI novemberi rendezvényébe, de egyszer se jutott eszembe, hogy induljak valamelyik távon. Pedig nagyon szeretem az erdőt, általános iskolás koromban hétvégenként sokszor túráztunk a budai hegyekben és párszor azért felnőttként is eljutottam egy-egy erdei kirándulásra. Nem is tudom, hogy jött most az ötlet, de döntöttem, Magdi jelentkezett kísérőnek és november első hétvégéjére már meg is volt a programunk.

2009-ben a LÁSS csapatával indultunk már ezen a versenyen, de hogy melyik távon…

A hajnali ébresztő ezen a szombaton kivételesen elmaradt, mivel a középtávon indulók 8:15-10:30 között rajtolhattak és hogy a kezdeti csődületből kimaradjunk, 10 óra körüli indulásban maradtunk Magdival.

A szokásosnál módszeresebb ruhaválasztás, fent réteges öltözet, de
lent csak egy futónadrág, a szabadidőalsót végül otthon hagytam. Az utcára érve ill. a metróban ezt kicsit bántam is, de fagyhalál azért nem fenyegetett.

Fél 10 előtt Békásmegyeren találkozás Magdival, átsétáltunk Csillaghegyre, ott „ruhaátszervezés”, pakolás, mi maradjon a túrazsákban, kis szétszórtság mindkettőnknél, aztán 9:58-kor rajt! Épp csak áthaladtunk a rajtkapun, mikor megkérdeztem, az itiner nálunk van-e. Hát nem volt! Gyorsan vissza a ruhatárba, aztán a második rajt, immár a kaput kikerülve.



Futással indítottunk, de nem sokáig tartott ez, jött az erdő, a hegymenet sok-sok nem kimondottan szabályos lépcsővel. Emlékszem, 8 éve körülöttünk néhányan babakocsival, biciklivel mászták meg ezt a meredek részt és gondolom, idén is voltak hasonló „elvetemültek”.

Az út jórészt sziklás, köves úton vezetett, a kövek sokszor mobil verzióban. Vicces is volt, mikor a talpunk alatt egy-egy kő önálló életet kezdett élni. Pontosabban csak akart, de mi voltunk az erősebbek!

A szakadékok és a jobbról-balról vájatos út miatt nagyon sokat vonatoztunk. Bal kézzel fogtam Magdi jobb vállát, de úgy, hogy ne mellette, hanem inkább mögötte menjek. Egy idő után aztán szépen elkezdtem jobbra húzni, mert úgy kényelmesebb volt és ritkábban léptem Magdi sarkára, de előbb-utóbb a veszélyes terep miatt mindig visszaparancsolt a háta mögé.:)

A nagy sziklás részeket leszámítva egész jól haladtunk. Párszor megesett ugyan, hogy egy-egy nagyobb kőre fél- vagy negyedtalppal érkeztem, de az ilyen megingásokat mindig sikerült korrigálni. Ha visszagondolok arra, a köves szakaszokon időnként milyen tempósan haladtunk… De hát nem andalogni jöttünk, hanem sportolni.

Nagyjából a táv felénél egyszer azért sikerült megsimogatni az anyaföldet. A bal lábam kifordult egy kisebb gödörben vagy esővájatban és mivel a guggolást nem tartottam elég kényelmesnek, a fenekemet is letettem a földre. A bokám eléggé fájt, de bíztam benne, idővel megnyugszik, bejáratódik. Így is lett. Rövid ideig sántikáltam, de aztán hamar rendbe jött a lábam.

Nem sokkal az „esés” előtt, ahogy haladtunk lefelé, a hátunk mögül egy böhöm nagy motor hangjára lettem figyelmes. Meg is jegyeztem, hogy ki ez a …, aki éppen most motorozik itt. De a következő pillanatban beugrott, hogy akár egy fotós is lehet. Elment mellettünk, pár tíz méterre megállt, aztán egy férfi hang: „Egy mosolyt kérek!” Zákány Gergely volt az. Ő szinte minden BSI-s versenyen készít rólunk fotót és most végre személyesen is megismerhettem.



A szénhidrát- és folyadékpótlást a pecsételő helyeken oldottuk meg a sajátunkból, mivel a túrázók a frissítőpontokon csak vizet kaphattak. A verseny második felére aztán olyan rutint szereztünk, hogy meg sem kellett állnunk, Magdi menet közben csak úgy lazán a kezembe nyomta a szőlőcukrot vagy a banánt.

Valahol a verseny utolsó harmadában egy sűrű erdei szakaszon elfogytak alólunk a kövek. Ez az eddigieknél sötétebb és csendesebb rész olyan nyugalmat sugárzott… Errefelé találtam ki, hogy szakadék- és esővájatmentes részeken a futómadzagot fogva is mehetnék Magdi mögött. Ez jóval kényelmesebb volt a vállfogásnál, de tátongó szakadék mellett azért nem szívesen vállaltam volna be.

Az utolsó pecsételőhely után – ez 17-18 km körül lehetett – jött egy hosszú, köves lejtő. A verseny elején – másik irányba - megjártuk már ezt a szakaszt, de hogy ilyen meredek lett volna… Valószínű azért nem maradt ez meg, mert felfelé menet a sok szembejövő futóra kellett figyelnünk, hogy biztonságosan ki tudjanak kerülni minket.

Errefelé köszönt rám egyik korábbi futótársam, Szilvi, ahogy megelőztük őket. Egy ideig velük tartottunk, majd mikor kiértünk az aszfaltos útra, a lovak közé csaptunk. Én nagyon mentem volna, de a Békásmegyer-Csillaghegy közti, néhol nagyon meredek úton Magdi visszatartott. Ha már eddig épségben megúsztuk, ne a legvégén essünk hasra.

Hamarosan a távolban meghallottuk a speaker hangját, de lassabban értünk oda mint szerettem volna. Pláne, hogy egy keskeny út illetve a mellette lévő mély árok miatt újra sétára kellett váltanunk.

Kisebb „csalódást” jelentett,:D hogy mikor beértünk, sehol a speaker, csak leolvasták a chipjeinket és mehettünk be az iskola udvarára. De hát ez nem egy futóverseny volt, legalábbis nekünk nem. A célban újra átvariáltam a ruhámat, az addig a derekamra kötött polárt felvettem és arra a futódzsekit. Bíztam benne, ez megvéd a megfázástól, a pólóm amúgy sem volt olyan vizes mint egy futóversenyt követően.

Jó kis táv volt sok-sok szinttel és a körülményekhez képest nem is voltunk lassúak, ehhez képest mindketten egész jó állapotban voltunk. Hazaérve be is terveztem vasárnapra egy néhány km-es levezető kocogást. De változnak az idők, változunk mi is. Másnap a combom „előoldalán” olyan jó kis izomlázam lett… És ez lightosabb formában még hétfőre is megmaradt.
Köszönöm Magdi, szuper nap volt!

És mit írt túratársam a verseny után?

X. Intersport Túranap - 21 km (+733m) - ahol tudtunk, futottunk.
3 helyen aggódtam nem kicsit, de nagyon 😉🙂
9 km környékén, a zöld jelzésen egy 20 méter hosszú - számomra abban a pillanatban derékszögűnek tűnő - lejtőnél, ami egy eső vájta, egy lábfej széles 3 méterrel kezdődött, ahol lépésről lépésre haladtunk, és Gábor mögött egy fiú megcsúszott. Lelki szemeim előtt láttam, hogy dominóként dőlve landolunk, és én leszek a kupac alján. 😉
14 km környékén, amikor elkalandoztak a gondolataim, Gábornak nem szóltam, hogy tőle egy lépésre jobbra egy kb. 30 centi mély, bokatörő esővájat mellett haladunk, ő pedig elengedve a könyököm, a pontos időt keresve, haladt tovább.... a vájat felé. Huh, de gyorsan "ébredtem fel". 🙂
Majd az utolsó 3 km aszfaltos részen lejtőn futáskor, hogy ebből esés is lehet, magamból kiindulva 🙂.
De megúsztuk karcolás nélkül megmászva Nagy-Kevélyt, és igazán jó élményekkel gazdagodtunk.
Köszönet Timea Dutka -éknak még egyszer 😍, amiért segítettek nekünk az egyik emelkedős részen átjutni ❤️, és gratula Mindenkinek, aki teljesítette a kitűzött távot!