Erre a versenyre egyszer még biztos elmegyek! Nem egy könnyű pálya, 2017-ben sem volt az, de a hangulat mindenért kárpótolt.
Vasárnap újra korai ébresztő, de mit lehet tenni… Kaposvár nem a szomszédban van. Ötödmagammal mentem, köszönet Gábornak a gyors és kényelmes utazásért.
Az indulási időt jól kiszámoltuk, mégis majdnem lekéstük a rajtot. Hármunk rajtcsomagját Berni, aznapi futótársam vette fel, aki a rajtközpontnál várt minket. A ruhatár viszont az onnan 800 méterre lévő Virágfürdőben volt, ahol csak úgy kaphattunk (volna) szekrényt, ha bemutatjuk a rajtszámunkat.:) A rajtig pedig alig volt már idő.
Szerencsére öltözőre nem volt szükség, levetett ruháinkat hátizsákunkba, azt pedig a csomagtartóba tettük, aztán irány a rajtközpont!Kb. 10 percünk volt.:) Jól ki kellett lépnünk, ahol biztonságosan elfértünk egymás mellett, ott futottunk is. Legalább bemelegítettünk.
Odaérve gyorsan feltettük a rajtszámot, a chipet és úgyszólván rögtön indulhattunk is. Bernivel leghátul álltunk, mögülünk csak Iváncsics Zsolt indult a bevásárlókocsival. De ígyvolt jó! a rajt utáni tömegnyomorból jobb kimaradni, ilyenkor úgysem könnyű előzni.
A tömeg elég hamar oszlani kezdett, így mi is felvehettük a saját tempónkat. Szinte végig közúton ill. járdán haladtunk, csak kétszer futottunk egy-egy rövidebb földes szakaszon. Az viszont jól fel volt ázva, cuppogott is a sár a talpunk alatt, közben pedig pár sasszét is bemutattunk. Az első ilyennél még meg tudtuk tenni, hogy pár lépéssel balra húzódjunk, ott lehetett futni, de a másodiknál – már a táv utolsó harmadában – végig séta.
És amivel kezdenem kellett volna! A verseny nevezetessége, hogy a 21 km-en 5 dombot kell megmászni és persze legurulni róluk. Nem vagyok nagy hegyfutó, hétköznap szinte kizárólag sík terepen futok, így többnyire csak versenyen találkozom komolyabb emelkedőkkel. Nem is a kedvenceim, de manapság már sokkal könnyebben legyűröm ezeket mint 1-2 évvel ezelőtt.
A rajt után viszonylag hamar jött az első kaptató, de Berni megnyugtatott, ez még csak a nulladik domb, a ráhangolódás. Sokkolásként minden emelkedő előtt elolvashattuk, hány méterre van a hegytető és ehhez mennyi szintet kell megtennünk. Ha jól emlékszem, utóbbi mindegyiknél 50-60 méter körül volt. Az elsőnél azt gondoltam, sima ügy lesz, csakhogy a szint nem egyenletesen oszlott meg az 1000 méteren. Miért is lett volna így? Erős kezdés után szépen kisimult az út, egy idő után mintha nem is felfelé mentünk volna.
De ha ez nem tetszett, hát tessék! Teljesült a kívánságom. A második domb az elejétől a végéig emelkedett, nagyjából egyenletesen. Valamivel ugyan rövidebb volt az előzőnél, de hamar a lépéseket kezdtem számolni és azt vártam, mikor érünk fel! De ahogy nincs Karácsony Corvin nélkül, úgy hegymenet sincs lejtő nélkül. Meglepően hosszú és meredek lejtőkön ereszkedhettünk le a „mélybe”. Az egyik ilyennél Berni meg is jegyezte, hogy egy vagy két éve itt esett el a havas-jeges úton.
Ez gondolkodóba ejtett. Miért kell nekem télen utcai futóversenyre jelentkezni? Több héttel, hónapal a verseny előtt nem tudhatom, milyen idő lesz, milyenek lesznek az útviszonyok a verseny napján. Egy héttel ezelőtt valószínű csak tyúklépésekben mertem volna itt „futni” és ezeken a lejtőkön négykézláb. Pedig hol volt még a pálinka?
Kicsit összefolynak az események, de szerintem a negyedik dombon tettünk egy kört a Rippl-Rónai-villa udvarán és a „körforgalomban” mindenkiről készítettek egy sztárfotót. Az ötödik domb aztán jól belassított, bár addig sem nyomtunk valami fergeteges tempót.
Az első 4 dombra futva jutottunk fel, de Berni már az elején kikötötte, hogy az ötödiknél ezt nem vállalja. Pedig én úgy szerettem volna! :D Erről a hegyről lépcsőn lehetett lejönni, így Gulyás Zoli Andrist az utolsó frissítőponton hagyta, majd miután túljutott ezen a szakaszon, 17,8 km-nél folytatta vele a futást.
Tényleg durva emelkedő volt, még sétálva is. Fent aztán a második sáros-csúszkálós rész, majd egy rossz minőségű lépcső lefelé, még a korlátot fogva is csak óvatosan mertem rajta lépkedni. Az utolsó dombról lefelé aztán a sok pacit kockacukorral jutalmazták és aki kért, egy Kup Ilonáról elnevezett pohárban 4-5 cent meggypálinkát is ihatott.
Ezután kb. még 4 km várt ránk, de ez már a hátam közepére sem hiányzott. Sok volt a domb, kevés a pálinka és az elmúlt 3 héten betegség és a jég miatt alig futottam 25 km-t. Csak hogy megmagyarázzam a bizonyítványom…
A legvégén felsétáltunk egy felüljáróra, ami egy főút fölött vezetett át és kivételesen lefelé sem futottunk, mert mikor a verseny előtt a rajtközpont felé sietve átfutottunk rajta, a lefelé vezető szerpentinen nem sok választott el a szédelgéstől.
A célegyenesben egy sprintnek látszó mozgásféleség, de ezt már elég vérszegénynek éreztem. Mindegy, megvan! Elég vacak idővel, de célba értünk. Egy-két pohár víz, pár fotó, aztán búcsú Bernitől, mert a többiek már a fürdőnél vártak ránk.
Végül köszönet Berninek, hogy bevállalta velem ezt a félmaratont, ügyesen, minden baj nélkül legyűrtük a könnyűnek nem mondható terepet, hasonlóan Gábornak, Andinak, Évának és Robinak, hogy velük utazhattam és ahol szükség volt, segítettek. Aztán hogy jövőre veletek, esetleg másokkal… Fene tudja! Ha garantálja valaki, hogy nem lesz hó, jég pedig még annyira sem, szívesen.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése