A záróbusz és ami mögötte van

2022. ápr. 10.: eddigi utolsó teljesített 21 km-es futásom a Szigetközben.

Volt azóta pár verseny, két félmaraton is, de a nemlétező célszalagot egyiken sem szakítottam át. Hogy miért? Azt inkább ne feszegessük.☹️

Az őszi nem túl hosszú „lábbetegeskedés” után áprilisra értem meg arra, hogy egy félmaratoni versenyen rajthoz merjek állni. 10-12 km-nél többet nem igazán futottam, hiába, a kényelem nagy úr, de éreztem, hogy még jó néhány km bennem van, a többit meg majdcsak legyűröm valahogy. A szeptemberi wizzaires játék egyszer is sok volt, ismétlésre nem vágytam.

Futótársból most igazán nem volt hiány, de majdnem így is „bajba” kerültem. Andi jelentkezett elsőnek, ő lett a nyertes, de közbejött valami és nem tudott jönni. A sorban Réka következett, de egy komoly lábsérülés miatt ő is visszalépett.

Berni és Marci maradt versenyben és én előbbit választottam, mert a többiekkel már futottam félmaratont, Bernivel még nem.

Futóverseny előtt nem szoktam agyonizgulni magam, valahogy úgy vagyok vele, hogy futunk, futunk, aztán egyszer csak célba érünk, most azonban már a verseny előtti napokban is megvolt az a bizonyos zabszem, a Várkert Bazár felé utazva még enyhe gyomorremegés is. Csak nem félek?

Szerencsére ez csak addig tartott, amíg el nem indultunk. Futás közben ilyen csekélységre nem volt már időm.

Berni 11 km-en is kísért valakit és ez majdnem az indulásunkba került. Félreértettük egymást, rossz helyre álltunk vagy egyszerűen csak ügyetlenek voltunk, de a verseny indítása előtt nem találtuk egymást. Jött a rajt, elment a tömeg és a kiürült placcon senki. Nem telefonáltam, talán éreztem?, hogy Berninél nincs telefon, de tudtam, hogy oka van annak, hogy nincs itt.

Már éppen indulni akartunk haza, mikor futótársam a semmiből ott termett. A mezőny jó pár perce elment, mi pedig üldözőbe vettük őket.🙂 Szépséghiba, hogy a fotós már úton volt hazafelé, így a rajtunkat sem örökíthette meg.

A késői indulás miatt két szalag alatt is át kellett bújnunk és egy pályaőr is megkérdezte, hogy félmaratont futunk-e, mi viszont nagyon szigorúan nézhettünk rá, ezért nem mert kiszedni a versenyből.😀

Dél felé indultunk és majdnem az Erzsébet hídig futottunk, ott kanyarodtunk le az alsó rakpartra, hogy északnak vegyük az irányt. Az út pedig továbbra is néptelen. Fogalmam sincs, mi járhatott a szurkolók fejében, mikor megláttak minket, jó pár perccel a záróbusz mögött. De nagyon jófejek voltak. Annyi buzdítást kaptunk, hogy alig győztük megköszönni.

Nem nagyon szoktam versenyezni, max ha hasonló tempóval fut előttünk valaki, ilyenkor jobban szeretek elől futni, lassan eltávolodni tőle, de itt nagyon hajtott, hogy a záróbuszt minél előbb utolérjük. Nem volt kérdés, a tervezett 6:30-as tempóval ez simán meglesz.

Az első (és harmadik) frissítőpont a Margit híd után volt, szerintem ott értük be a záróbuszt, ami igazából egy autó volt és megérdemelt pihenőjét töltötte, úgyhogy még gyorsítanunk se kellett, hogy elé kerüljünk.

Az első skalp megvolt, jöhetett a többi.

Ittam egy pohár izót, aztán hígításképpen egy pohár vizet, ettem két falat banánt és mentünk is tovább, már a Duna folyásirányába, egészen a Petőfi híd előtti fordítóig.

A pálya könnyű, de egyben nehéz is volt. A széles, két sávos úton egyszerű a futás, de egyhangúsága miatt kissé idegörlő is. Mivel lehet itt elütni az időt?

Leginkább futással,🙂 de szóba jöhet még az út, a szaggatott vonal bámulása vagy a hidak számolása, hogy mennyi van még hátra, később pedigannak figyelése, hogy közeledünk az előttünk futóhoz.

A Petőfi híd előtt visszafordultunk, egy szinttel feljebb költöztünk, frissítettünk és futottunk is tovább.

Innen egy-két szóból visszaértünk az Erzsébet hídhoz, ott visszatereltek az alsó szintre és kezdhettünk mindent előlről.

Nem rajongok a több körös versenyekért, az utóbbi időben még annyira sem, ezért a verseny előtt meglátogattam kedvenc pszichológusomat, Nagy gábornak hívják, és átbeszéltem vele, hogy kell legyőzni magam, ha már fogy az erő, a lelkesedés. Egész jól sikerült. A kisördögök ezen a napon úgy elkerültek, hogy öröm volt nézni.😀

A második kör már nehezebb volt, különösen az Erzsébet hídtól lefelé és vissza a célig. A Szabadság híd két emelkedője, merthogy mindkét körben átfutottunk rajta, már a hátam közepére sem hiányzott, de kemények voltunk mint a felfújható gyerekmedence széle.

Innen már csak 1 km – vagy annyi se – és ott vagyunk.

Futás közben egyszer sem kérdeztem, időben hol tartunk, csak az aktuális tempónkat a verseny első felében, de éreztem, a tervezett 2:20- körüli idő meglesz. Nem is tévedtem. 2:22:23-as időeredménnyel értünk célba.

Megkaptuk az érmet és egy gyümölcsös sört, ami nagyon hamar elfogyott, elbúcsúztunk Bernitől, 36 km-rel a lábában jól elfáradt, aztán apró kitérővel (a 19-es villamos nem arra ment, amire mi szerettük volna) hazautaztunk

Nem szokásom az öndicséret, büdös is az, de most kicsit mégis büszke vagyok magamra. Nem az időeredményünkre, annál futottam már sokkal jobbat, többször is, de az elszántságom engem is meglepett. Köszönöm Berni, hogy a 21 km-en végigkísértél. Jó buli volt.

Budapest, 2023. ápr. 2.