5 hét és 7 óra. Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Szilvivel nekikezdtünk a szekszárdi dombvidék legyűrésének, de hogy június végén újra rajthoz fogok állni, csak az utolsó utáni pillanatokban dőlt el.
Szokás szerint sokáig vacilláltam, akarjak-e menni, de 2-3 héttel a 31. Kiprun Futóest előtt csak megszületett a döntés.
Berni jelentkezett, hogy ha más nem lesz, rá számíthatok, de pár órával az online nevezés zárása előtt tettem még egy próbát, amit viszonylag hamar, 10 óra után töröltem is, mert nem volt kedvem 11-ig vagy éjfélig fennmaradni, versenyezni se nagyon.🙂
Megkönnyebbülve hajtottam álomra a fejem,🙂 de csütörtökön csak megjött Berni üzenete, hogy egy esés miatt nem írt eddig, de úgy néz ki, tud velem futni és még az érmét is szívesen nekem adja.
A futóverseny a Hősök teréről rajtolt, de az odajutás nem ment zökkenőmentesen. Egy baleset miatt pótlóbuszra kellett szállnunk. Szerencsémre utaztak még páran a versenyre és egy férfi mindkét ominózus helyen kisegített. Köszönet érte.
Leadtuk a ruhatárba a hátizsákokat, bóklásztunk és beszélgettünk ismerősökkel, aztán kivételesen a 4-es zónába soroltunk be, mivel Berninek oda szólt a jegye. Az enyém meg…
Őszintén szólva nem nagy kedvem volt a futáshoz, soknak éreztem a 10,5 km-t, de az nem volt kérdés, hogy meg tudom csinálni.
9 után pár perccel, mikor mi is elrajtoltunk, lényegében már majdnem teljesen besötétedett, de hála a közvilágításnak és annak a rengeteg látásnak, ami még megmaradt, egész „tűrhetően” láttam, De a navigálást azért meghagytam Berninek. Ő mégiscsak jobban ért ehhez.🙂
Frissítés nélkül akartuk végigcsinálni a versenyt, de a rajt előtti beszélgetésben, bóklászásban úgy kiszáradt a szám… A zsákok pedig már a ruhatárban voltak.
Mit is tehettünk? Az első frissítőponton megpróbáljuk a lehetetlent. Egy pohár víz talán még egy szerencsétlen, rajtszám nélküli futónak is jár. Nem ment egyszerűen, de hosszas könyörgés után csak megkaptam az olyannyira áhított vizet.😀
2023-ban, mikor legutóbb jártam itt, két 5 km-es kört kellett futnunk, de idén a félmaratonistákkal azonos kört futottunk, csak mi eggyel kevesebbet.
Az Andrássy úton elfutottunk az Izabella útig, aztán vissza a Dózsáig, de ahelyett, hogy a Damjanich útnál bementünk volna a Városligetbe és a rekortán melletti széles úton folytattuk volna, a Városligeti fasoron futottunk pár száz métert, aztán kavarogtunk kicsit a Dózsán és csak ezután jött a Liget.
Emlékeim szerint itt hallgattam ki két futó beszélgetését és a számomra legfontosabb infót, hogy 5 km-nél járunk, de hogy a maradék 5,5 km jó részét a Ligetben fogjuk futni, ekkor még fogalmam se volt.
Felhajtottunk a rekortánpályára és ezen futottunk szerintem a Hermina útnál lévő sétányig, de ahelyett, hogy bezártuk volna a kört, jött egy visszafordító és a pálya mellett 1-2 méterrel futottunk vissza a Dózsa felé, vagy nem.😀
Szerintem inkább az utóbbi, mert pár száz méter után egy újabb fordító aztán még egy, de valószínű megcsalt a belső GPS-em, mert ennyi párhuzamos út a futókörön belül csak nem lehet.
A Városligetben, talán épp a rekortánon haladtunk, mikor balról mit hallok? „A látássérült futó!” Kíváncsi lennék, a női hang tulajdonosa honnan ismer. Innen a Ligetből, mikor a rekortán melletti széles úton futkározom? Vagy az Újpalotai futókörön látott? Vagy valamelyik versenyen? Azt hiszem, ez örök rejtély marad.
Hamar fárasztani kezdett a sok forgolódás, talán a sötétben futás is, de nem panaszkodtam.
Ha jól emlékszem, 9 km körül elégeltem meg, ott kérdeztem először Bernit, , hol járunk, mert a nagy számok illetve sok lépés törvénye szerint már nem lehettünk messze a céltól.
És ha valóban 1,5 km-rel a cél előtt történt ez, akkor már csak 9 perc és megvan!
Időeredményünk 1:07:12 lett, amivel 889 női versenyzőből a 328. helyezést értük el, összetettben pedig az 1667 fős mezőnyben a képzeletbeli dobogó 839. fokára állhattunk fel.
Érmet nem kértem, befutócsomagot sem, de Berni nagyon szerette volna odaadni az övét, én viszont nem akartam egy újabbat. Annyi van már otthon… A fotó alapján aztán kissé elbizonytalanodtam, mert mindkettőnk nyakában ott volt a medál. Ezek szerint én is kaptam egyet, csak nem a nyakamba?
Elsétáltunk a ruhatárba a zsákokért, aztán indultunk is haza, én „kisebb”kerülővel Bernivel a Blaháig, mert így egyszerűbbnek tűnt a hazajutás mint villamossal. Köszönet a ki tudja, hányadik közös versenyért és minden másért. Kár lett volna kihagyni.
Budapest, 2025. jún. 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése