Egy kedves kis csonthártyagyulladásnak köszönhetően 2020 első két hónapja futás nélkül telt el, de a „kedves” jelző itt mégiscsak helytálló, mert bár futni nem tudtam, a gyaloglás fájdalommentesen ment. Az első 2,5 hónap 4 túráján össze is jött 97 km.
A tavasz beálltával a „betegség” varázsszóra elmúlt, jöhettek a futások és a karantén. A túrák pedig a futóedzések és versenyek mellett háttérbe szorultak.
Már kezdtem elfelejteni, hogy túra is van a világon, de a sors nem hagyta. A novemberi újbóli korlátozásokkal a rövid nyári, őszi versenyszezon véget ért és az utolsó másfél hónapra újra csak az egyéni illetve páros edzések maradtak. Szervezett vagy szervezetlen programra esélyem se volt. Vagy mégis?
3 nappal Szilveszter előtt üzenetet kaptam Zsutól, hogy a következő nap vele tartok-e a Prédikálószékre. Nem sokat kellett gondolkodnom, mivel év elején Szekszárdon túráztunk már együtt, és a sok csúszkálás ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Hallottam már a Prédikálószékről, de ha valaki megkérdezte volna, hogy hol található, valószínű csak nagy szemekkel néztem volna. Így aztán otthon elő az atlasz (pontosabban az internet), hogy kicsit „kiokosítsam” magam.
Az azért megnyugtató volt, hogy a hegy 639 méter magas és a túra kb. 20 km hosszú lesz. Ez minimum 5 óra, ha tartani tudjuk az óránkénti 4 km-t. Szóval vagy elfáradunk, vagy igen.
Hogy a nagy tömeget elkerüljük, a 7 órai indulás mellett döntöttünk, a házunktól, merthogy Zsu értem jött, egy órával később pedig már Dömösön voltunk és indultunk is a hegyre.
Hosszú, meredek útra készültem, ehhez képest egyáltalán nem éreztem annak. Mentünk, lényegében végig egymás mellett, beszélgettünk, többször lenéztünk a Dunakanyarra, de hiába meresztettem a szemeimet, nem sikerült kivenni, felfedezni a kanyarulatot. Pedig nagyon akartam, mivel kisgyerek koromban, mikor a térképen még láthattam volna, nem ezt, hanem inkább Baranya, Tolna megye környékét nézegettem. Visegrádon kellett volna születnem?:)
Az út nagyon jó minőségű, kemény, alig buckás, egyáltalán nem akadályozott abban, hogy tempósan haladhassunk. De mivel az elmúlt napokban még kisebb hó fedhette a tájat, vizes, sáros szakaszok is voltak, csak úgy cuppogott a talpunk alatt a sár.
Már az elején látszott, Zsu helyesen gondolkozott, mivel a parkolóban rajtunk kívül senki sem volt és a kirándulás első felében is csak nagyon ritkán találkoztunk túrázókkal.
Jó ideje úton voltunk már, de hogy merre járhatunk… Fogalmam sem volt. Elővehettem volna a telefont, hogy megnézzem, de a következő pillanatban jött a nagy felismerés: miért fontos ez? Minden szuper, nem vagyunk fáradtak, majd ha kb. 10 km-t megtettünk, fent leszünk. Addig nem kell vele foglalkozni. És láss csodát! Tényleg kikapcsoltam és az aktuális pillanatra figyeltem.
És mivel a fényképezésen kívül csak egyszer álltunk meg, hogy együnk, fel is értünk. De előtte meg kellett másznunk egy meredek, felázott, sáros szakaszt. Itt előkerült a fehérbot, ami ideiglenesen funkciót váltott és átminősült túrabottá, hogy a csúszós szakaszon a földbe (vagy inkább sárba) szúrt bot megtartson. Fel is értünk, egyben, esés nélkül, még egy rövid séta és máris a hegytetőn voltunk.
És ha már a bot… Túrán, de futóverseny előtt vagy után sem szeretem, ha fényképezéskor a kezemben van a fehérbot, még összecsukva sem. Nem mintha szégyelném, de ilyen eseményeken nem illik a környezetbe, ne ez legyen az „azonosítóm”.:) Ilyenkor mindig a zsákomba teszem vagy mögém a földre, esetleg megkérek valakit, hogy egy kevésbé központi helyre tegye le. Itt is ez történt. Odaadtam Zsunak. Otthon derült ki, hogy túratársam az egyik fotón a kezében tartja.:D
A hegytetőn már jóval nagyobb volt a népsűrűség, mivel több irányból is fel lehet jutni ide, de az 1,5-két méteres távolságot nagyjából itt is tartani tudtuk.
Felmentünk a kilátóba, minden emeleten megállva, fotózva és megnézve a Dunakanyart, amit hasonlóan „jó” minőségben láttam mint addig, majd indultunk is vissza, ugyanazon az úton mint felfelé.
Egy Rövid felkészítő szakasz után jött a lejtős, nagyon felázott, néhol köves 50-100 méter. Itt bevetettük a szekszárdi modellt, oldalazva haladtunk, bár ott a jég miatt tettük ezt és sokkal gyakrabban, jóval hosszabb ideig.
Nem mondom, hogy nem tartottam tőle, hogy valamelyikünk alól egyszer csak kicsúszik a talaj és a földön találjuk magunkat, de bíztam az erőnkben, rutinunkban. Le is értünk, szép tiszta ruhában, bár mint otthon kiderült, a nadrágszáram a bakancs környékén „kicsit” sáros lett, szerintem nem csupán ezen a szakaszon.:)
A túra további része lényegében végig száguldás volt. Határozott léptekkel haladtunk lefelé, csak egyszer-egyszer zökkentett ki egy kő vagy bucka, kisebb lyuk, ahogy bele- vagy ráléptem. És továbbra is tartottam magam ahhoz, hogy a „Hány kilométernél járhatunk?” kérdéssel nem kell foglalkozni. Mondjuk ezért nem sokat kellett tennem, kis túlzással eszembe se jutott.
És ami igazán meglepett. Hosszan, nagyon hosszan mentünk lefelé, sok helyen nagyon lejtős úton. Ezen jöttünk fel ilyen könnyen? Hasonló tapasztalatom már több túrán, futóversenyen volt, így kénytelen voltam elhinni, hogy ez bizony ugyanaz az út.:)
Lassan megjelentek az emberi civilizáció első jelei (kutyaugatás, házak stb.), de mi csak mentünk, továbbra is lefelé
És mikor a Duna vize már majdnem a bakancsunkat nyaldosta (nem is ártott volna nekik egy kis víz), kiegyenesedtünk és 6:01-cel az indulás után 20.48 km-rel a lábunkban visszaértünk a kocsihoz. Egyből be is ugrottam volna a jobb első ülésre, de ilyensárosan? Még jó, hogy Zsu készült és a lábam alá valamilyen védőpapírt tett, de legközelebb, ha kocsival megyünk túrázni, én sem hagyom otthon a váltócipőt.
És ha ez sáros túra lett volna (szerintem csak egy-két szakaszon volt az), akkor minek nevezzem a 3 nappal későbbi FCK 2020 Garmin MÓKUSKA sárdagonyáját? Azután még „borzasztóbban” néztünk ki.:)
Köszönöm Zsu a szuper túrát. Azt nem tudom megmondani, a januárit vagy a mostanit élveztem-e jobban, de ha mindenképp választani kéne, akkor a decemberi mellett döntenék, mivel itt ki lehetett kapcsolni, Szekszárdon a jég miatt erre esélyünk se volt.
Dömös, 2020. dec. 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése