Csak körözni ne kelljen!

Az Ultrabalatonnal véget ért a “Hat hétvége, négy verseny” című opusz, de pihenőt csak két hétvégére kaptam, a harmadikon már futni kellett.😞

Ha jól emlékszem, a tél utolsó napján – ekkor az áprilisi sűrű hónapnak még csak két eleme volt lefixálva – kereset meg Jucus, hogy május második felében egy ott alvós hétvége keretében van-e kedvem félmaratont futni Csongrádon.

Volt egy kis hezitálás, a kényelem nagy úr, de még időben jobb belátásra tértem.

A verseny előtti nap utaztunk a Tisza-parti kisvárosba, az egyik autóban Andi, Jucus, Tamás, Bali és én, a másikban Násztya és Misi, a többiek már Csongrádon voltak vagy másnap délelőtt érkeztek.

Elfoglaltuk szobáinkat a Hubertus Panzióban, majd átsétáltunk futótársunk, Juci szüleinek házához és a másnapi versenyre való tekintettel jól betésztáztunk,🙂 de finom házi eperből, borból sem volt hiány. Köszönet érte vendéglátóinknak.

Mikor kezdett szürkülni és a testünkön megjelentek az első szúnyogcsípések, visszasétáltunk a szállásunkra, hogy másnap frissen, üdén, „kialvottan” állhassunk rajthoz. Utóbbit nekem csak mérsékelten sikerült teljesíteni, de ez sem akadályozhatott abban, hogy vasárnap egy jót fussak.🙂 Remélhetőleg más sem.

A polgármesteri Hivatal előtti térről rajtoltunk 9:30-kor és kis csapatunkat három, azaz 6 félmaratonista képviselte: Násztya és Gabó váltóban indult, biztos ami biztos Gabó azért a második kört is lefutotta, a Juci-Jucus és az Ildi-Gábor páros pedig egyéniben vágott neki a 21 km-nek.

Kanyarogtunk kicsit a városban, bár lehet, annyira nem is, majd felfutottunk a Tisza gátra és azon futottunk Szeged felé, bár a megyeszékhely még jóval arrébb volt.

Tetszett a pálya, ketten kényelmesen elfértünk egymás mellett és a mezőny is hamar széthúzódott, viszont a meleg jól megdolgoztatta az izzadságmirigyeket, de erre számítottunk is.

4-5 km-nél egy kis kanyargás, nem is nagyon tudom, mikor fordultunk vissza. Felfutottunk, lefutottunk, máskor meg a szembejövő forgalomra kellett figyelnünk. Ez a sok nem szeretem inger az eddigi nyugodt futásból sikeresen ki is zökkentett. Nem is nagyon tudtam visszarázódni.

Nem igazán emlékszem, hogy értünk vissza a rajthoz, de egyre nehezebben ment a futás és ezzel együtt egyre nyűgösebb lettem. Hogy lesz ebből még egy 10-es?

Nem éreztem magam rosszul, de ha arra gondoltam, még minimum 70 perc futás vár ránk…

Egy-két km-rel a cél előtt Ildivel is megosztottam a jó hírt, bár ekkor inkább csak nyugtázta, hogy elfáradtam, a kör végén viszont minden eszközt bevetett, hogy folytassam, akár úgy is, hogy kilométerenként 100-200 métert sétálunk, de én így sem mertem nekikezdeni a táv második felének.

Talán ha meghív egy fagyira a Mozi Menzába, folytattam volna, mert az az előző nap is nagyon ízlett, de két kör között fagyizni vagy a második kör első felében egy tölcsérrel a kézben futni… Ezt még én sem vállaltam volna.😀

Így aztán a forgalommal szembe kezdte meg a második, már nem teljes körét, hogy a testvérét támogatva közösen fussanak be. Én meg szomorkodhattam a célban, hogy milyen puding vagyok.

Gabóék 2:00:23-es idővel, a két Juci 2:22:32 alatt ért célba, a mi félfélmaratoni időnk pedig 1:09:09 lett. Szóval ha a második körben lassabbak is lettünk volna, a 2:25-ön belüli idő nekünk is meglehetett volna. De a feltételes mód ezen a versenyen nem indult.🙂

Az idei félmaratoni mérleg nem túl rózsásan alakul. A Vivicittán és a Szigetközben nagyobb nehézségek nélkül célba értünk, de a Zúzmarán és itt, előbbi 3 körös, utóbbi két körös verseny, ez nem sikerült.

Sose voltak kedvenceim a körözős versenyek, de ez akkor sincs így rendben. Mondanám, hogy hagyni kéne az ilyen fajta versenyeket, de ezt nem akarom! Aztán hogy ezek után ki vállalja, hogy egy több körös félmaratonon végigkísér… De ha valaki mégis vállalkozna erre, az mindenképp hozzon magával egy korbácsot és egy vödör vizet, hogy „kritikus” esetben legyen mihez nyúlni.😀

Befutócsomagot nem kaptam, el se fogadtam volna, de a verseny helyszínén főzött pörkölt és rétes minden nevezőnek, még nekünk is járt. Viszont a termálfürdőt felcseréltük egy panziózuhanyzással, aztán megebédeltünk, már ha az én nagy tál somlóim is annak számít, zárásként pedig kis séta a Tisza melletti úton, ahol a hétvége fénypontja is elérkezett.

Az egyik ház udvarán egy nagy fa, tele már érésben lévő cseresznyével, néhány ág a kerítésen kívül. A kutya folyamatosan ugatott, de senki nem zavart el minket. Ennél jobb zárása nem is lehetett volna a hétvégének. Köszönet mindenkinek, aki tevékenyen vagy passzívan részt vett a létrejöttében.

Csongrád, 2022. máj. 22.