A tavalyi BB24 után gyógyírként neveztem, idén viszont már a bonyhádi verseny előtt tervbe vettem az indulást, , persze csak akkor, ha nem teszem magam annyira tönkre, hogy 8 nappal később esélyem sincs végigfutni a 14 km-t.
A sikeres célbaéréssel nem is volt probléma, de a rossz cipőválasztás (abba inkább ne menjünk bele, hogy miért) és a nem tökéletes lábállásom miatt a bonyhádi versenyen kissé megnyomorgattam a jobb lábam és még kedd este sem voltam biztos, hétvégére rendbe jön-e.
Hosszas vacillálás után este 9 felé tettem ki a posztot és 11 óráig vártam a jelentkezéseket, mert éjfélkor zárt az online nevezés és ha lesz jelentkező, nekem sem ártana nevezni.
Ezzel az „óriási” ötlettel persze magammal is jól kiszúrtam. Nem vagyok túl jó alvó, de éreztem, ha letenném a telefont, simán el tudnék aludni. Így meg várhattam 11-ig és ha ír valaki, néhány perccel azon is túl.
10 óráig semmi és már kezdtem reménykedni, hogy hétvégén nem kell versenyeznem, de hamarosan jött Péter üzenete, neveztünk és máris megvolt a vasárnap délelőtti program.
Egy vagy két éve valamelyik BSI-s versenyen olyasmit hallottam vagy hallucináltam, hogy a következő évben az őszi versenyek visszatérnek a Városligetbe, de azóta is mindkettő az ELTE Lágymányosi Campusától rajtol, így a találkozóhelyünk is maradt a Petőfi híd budai hídfőjénél.
Mielőtt a csomagjainkat leadtuk volna, Péter biztatására megszabadítottam magam a hosszú felsőtől, hülyét is kaptam volna, ha ebben kell végigfutnom a 14 km-t, a hosszúnadrág viszont maradt, de csak azért, mert azt nem vittem.🙂
10-15 perccel a rajt előtt elfoglaltuk helyünket a 2-es zóna végén, aztán 9 után pár perccel a második „turnus” elejéről mi is elrajtoltunk.
A tömeg hamar szétoszlott, így az első méterektől a magunk tempójában, vagyis az enyémben roboghattunk, érzésre nem is olyan lassan, csak a befutóidőnk mutatott mást, de hol voltunk még attól…
A budai barangolás a Lánchídig tartott, de mielőtt felfutottunk volna rá, kanyarogtunk kicsit az Alagút környékén, a legvégén átfutottunk alatta, aztán a hídon is, hogy Pesten folytathassuk a lábemelgetést.
Tavaly a pesti oldalon egy jó nagy négyszöget véltem felfedezni, de hogy melyik utcák érintésével rajzoltuk meg, nem sikerült megfejteni, ezért idén alaposan áttanulmányoztam az útvonalleírást, amiből kiderült, a négyszög a Bajcsy, az Andrássy út környékén volt, de idén valamiért nem sikerült felfedezni az alakzatot , noha az útvonal – szerintem – semmit sem változott. Vagy mégis?
Egy évvel ezelőtt borzasztó hosszúnak tűnt az út, amit a Lánchíd pesti hídfőjétől a rakpartig tettünk meg, pedig akkor gyorsabbak voltunk, idén viszont nem tűnt olyan soknak.
A fogyasztásunkra nem lehetett panasz. Én üzemanyagpótlás nélkül szerettem volna végigfutni a versenyt, de Péter kérésére a második ponton mégis megálltunk egy pohár vízért. Szilárd táplálékot nem engedélyeztem magunknak, bár ő kétszer is megjegyezte, hogy jó lenne „leenni” a nevezési díjat.😀
A végére már csak az ismert rakparti futás, a Szabadság híd előtti kockakő, a híd és a bő 1 km hosszú befutó maradt.
A verseny előtt elmeséltem Péternek, hogy tavaly milyen zűrös volt a befutó, de visszaérve a budai oldalra már máshol jártak a gondolataim.
A Szabadság híd után próbáltam egy jót sprintelni, de ez jócskán elmaradt attól, amit Ágival és Ferivel a 2019-es Wizz Air félmaraton végén futottunk.
A Petőfi híd után jött a hideg zuhany. A pályát kettéosztották, a maratonistáknak balra, a 14 km-t futóknak jobbra kellett sorolniuk. De milyen szűk helyen!
Egy futókényelmesen elfért, de ketten egymás mellett… Finoman szólva nem volt az igazi.
Jobbra mellettem valami nylonzsákféleség, az útpadka, amitegyszer vagy kétszer oldalról sikeresen lekoccoltam, egy helyen meg valami hurokba akadt a lábam. Kész csoda, hogy nem hasaltam el.
Így aztán a záró sprintből szenvedős kocogás, a legvégére séta lett. Mit ne mondjak, jól fölpaprikáztam magam.
Hát még akkor, mikor a befutóidőnket megláttam. A 14,14 km-t 1:36:01 alatt futottuk le, míg ugyanehhez a távhoz tavaly 1:31:56 is elég volt. De megcsináltuk! Múlt szombaton 24, 8 napra rá 14 km. Ez azért valami, még ha nem is sok.🙂
Kaptunk a nyakunkba egy érmet, egy befutó csomagot, elkészítettük az előtte-utána sorozat második darabját,
majd elsétáltunk Péter kocsijához, ő pedig ezúttal is hazavitt. Köszönet érte, hasonlóan a közös futásért, a befutó viszontagságait leszámítva jó kis verseny volt.
Budapest, 2024. okt. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése