Eltelt egy hét, a városban olvadni kezdett a hó, talán még a hegyekben is, de a Normafáról egyre aggasztóbb hírek érkeztek.
A hó állapotáról és mennyiségéről nem sok információm volt, a hegyen készített fotókat elvi okokból nem néztem meg, de a szervezők nyomatékosan felhívták a figyelmet, csúszik az út, nem kicsit, hómacska használata erősen ajánlott. Az mi?😀
Szerencsére volt nekem egy futótársam, most inkább őt kérdeztem meg mint a google-t vagy az ai-t.
Kiderült, hasonló alkalmatosságom nekem is van, egy csúszásgátló, csak az sokkal kisebb és összesen két szög van rajta. De a semminél talán ez is több.
Úgy mint 2023-ban, idén is az aszfalt 10 km-es versenyére neveztem, futótársam ezúttal is Móni lett.
A találkozót a Moszkva térre beszéltük meg, onnan buszoztunk fel a Normafához és az első sokk rögtön a leszállás pillanatában ért minket. Persze. Persze. Mátéék megírták, hogy csúszik az út, de ennyire?
Nem tudom, hogy sikerült úgy eltotyogni a versenyközpontig, néhány lépcsőt is megmászva, hogy nem estünk hasra, talán az ügyességünk? Vagy a hómacska?
A rajtcsomagokat Móni hétközben felvette, a hüttében csak öltözni (azt mondjuk nem kellett), csomagot leadni mentünk be. Táncolni esélyünk sem lett volna.
Nem sokkal a rajt előtt kimentünk a rajt helyszínére és 10:40-kor elrajtoltunk.
Sok jóra egyikünk sem számított, bár a letaposott hó nem is tűnt annyira csúszósnak, így aztán hamar kocogásra váltottunk. Ésnem is ment rosszul. Egy előzés… Még egy… De mikor már az élmezőny mögött loholtunk, Móni észrevette, hogy az egyik csúszásgátlóm kissé csálén áll, ha nem akartam elveszíteni, kénytelenek voltunk félrehúzódni és megigazítani, így csúszva vissza a záróbusz helyére, olyan itt úgyse volt.
Kezdhettünk mindent elölről. Újabb előzések, de most Móninak kellett megállnia, már nem is emlékszem, miért. Jól haladunk… Nem baj, 2:20 alatt (a szintidőt ennyire növelték) csak megcsináljuk.
A libegőnél egy balos (itt kell leszállni róla, ha libegve jövünk fel a hegyre?), egy rövid kis kocogás és máris az Erzsébet-kilátónál voltunk. Idén sajnos nem kellett felmennünk azon a bizonyos meredek emelkedőn, gondolom, a hó és jégviszonyok miatt, megfordultunk és mentünk is vissza, egyelőre nem a Normafához, mert még csak 2 km körül járhattunk.
Valahol itt történt a tragédia. Vidáman mentünk lefelé egy alig lejtős úton és egyszer csak kicsúszott a talaj a lábam alól és fenékre csücsültem.🙂 Még meglepődni sem volt időm.
Szerencsére nagy baj nem történt, kicsi sem, gyorsan feltápászkodtam és mentünk is tovább. 1:0 ide.
Móni komolyabb csúszásgátlója miatt úgy gondoltam, ezt a meccset nem veszíthetem el, de egy megcsúszással majdnem sikerült kiegyenlítenie, csak ő nem ült le, a földet is alig érintette.
A kilátó után egy végeláthatatlan, enyhén lejtős egyenes következett, de a keréknyomok, különösen azok lejtős oldalfala olyan csúszós volt, hogy túraüzemmódba váltottunk és ez a célig nem is nagyon változott. Persze nem andalogva, bár Móni óriási lépéseit egy ilyen kevésbé sima úton csak több rövidebb lépéssel tudtam, próbáltam tartani.
A fehér táj gyönyörű volt, nem győztem betelni vele.
Hosszú ideig senki sem jött szembe és Móni már kételkedni kezdett, hogy jó irányba megyünk-e, de ilyen szerencsénk vagy szerencsétlenségünk azért nem volt.
Miután elfogytak a szembejövő rajtszámos futók, újabb hosszú csend következett, csak egy síelő zavarta meg a nyugalmunkat, aztán visszafelé egy másik, mert végre valahára odaértünka visszafordítóhoz, kaptunk egy-két jó szót és indultunk is vissza.
A frissítőponton, ahol a jó hideg kólát másodszorra sem hagytam ki, megdicsérték a pólóm (a Zúzmarán csak gúnyos tekinteteket kaptunk, vagy azt sem) és mentünk is tovább.
Az utolsó 1-2 km-en Móni nagy örömére elkezdett esni az eső. Nem volt vészes, bár egy rövid ideig sűrűbben kezdett potyogni és akkor azt gondoltuk, bőrig ázunk, de hamar elcsendesedett.
Mivel a visszafordító után találkoztunk még egy versenyzővel, utolsók nem lehettünk, de hogy hogy került mögénk még egy teljesítő… Ezt azóta se értem.😀
A befutóidőnk (ott tényleg futottunk)1:52:33 lett, ezzel 158 célba ért közül a 155-156. helyen végeztünk, de ezt csak a statisztika kedvéért.
Kaptunk egy érmet a nyakunkba és mentünk is ahüttébe a kabátért, zsákért, aztán vissza, mert jött a tombola. Kár volt úgy sietni, mert egyikünk sem nyert, „csak” egy újabb élményt, amit a futás, a túra, a táj szépsége és a társaság nyújtott. Az is valami. És nem is olyan kevés. Köszönet érte Móninak, a szervezőknek, a résztvevőknek.
Normafa, 2026. jan. 25.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése